A holokauszt a mai napig nyomot hagy az egész nyugati világ lelkiismeretén

Vágólapra másolva!
Közleményben emlékezett meg a Holokauszt-emléknapról a Fidesz.
Vágólapra másolva!

Az auschwitz-birkenaui tábor felszabadításának 73. évfordulóján a holokauszt áldozataira emlékezünk. Sok millió, elsöprő többségében zsidó származású embertársunk vesztette életét egy gyilkos ideológia következtében, köztük több százezer magyar honfitársunk is. Olyan tragédia volt ez, amely a mai napig nyomot hagyott nem csak Európa, de az egész nyugati világ lelkiismeretén. Az antiszemitizmus olyan kór, aminek nincs helye sem az európai, sem a magyar közéletben és politikában. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elítéli az antiszemitizmus minden formáját és kiáll az emberi méltóság védelme mellett.