Újabb Soros-katona megy Brüsszelbe a Magyarország-ellenes meghallgatásra

Polyák Gábor, Mérték
Budapest, 2014. január 31. Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Műhely vezető elemzője megnyitja A közszolgálatiság újragondolása című nyilvános vitasorozatot Budapesten az Európai Unió Házában 2014. január 31-én. A vitasorozatot a Független Médiaközpont és a Mérték Médiaelemző Műhely szervezte. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Alakul a csütörtöki LIBE meghallgatás, Sorost lassan már többen képviselik majd az EP bizottsága előtt, mint Magyarországot. Merthogy a LIBE-bizottság több Soros-embert hívott oda. A Helsinki Bizottság mellett a bevándorláspárti spekuláns egy másik katonája is meghívót kapott.
Vágólapra másolva!

Mint arról beszámoltunk, az Európai Parlament LIBE néven futó bizottsága csütörtökön fogja tárgyalni a jogállamiság magyarországi helyzetét. Kovács Zoltán kormányszóvivő előzetesen úgy nyilatkozott egy mai brüsszeli sajtótájékoztatóján, hogy kevésbé meghallgatásra, sokkal inkább boszorkányüldözésre számítanak. A szóhasználatot legalábbis indokolja, hogy az eseményre meghívót kapott Soros György civilhálózatának az egyik legfontosabb entitása, a Helsinki Bizottság magyarországi szervezete is.

Polyák Gábor az Európai Unió Házában Forrás: MTI/Kovács Attila

A programból viszont az is kiderül, hogy a Helsinki nem egymagában árválkodik majd a Soros-fiókák padján, ott lesz ugyanis Polyák Gábor, a Mérték médiaelemző műhely vezetője is. Polyák érdekes karrieren van túl, és még mennyi minden áll előtte! 2010-ben rövid ideig ORTT-elnöknek (az azóta megszüntetett Országos Rádió és Televízió Testület) érezhette magát, miután Bajnai Gordon akkori kormányfő és Sólyom László akkori államfő támogatását is bezsebelte, aztán viszont az egészből nem lett semmi. Polyák eleve úgy jött szóba akkor, hogy a leköszönő elnök, Majtényi László emberének tartották, hiszen mellette dolgozott tanácsadóként. Arról a Majtényi Lászlóról van szó, aki Soros tízmillióiból gardírozza az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet (EKINT) és idén tavasszal azzal is megpróbálkozott, hogy köztársasági elnök legyen.

Utóbbi még nem jutott eszébe, de Polyák legalább azt már tudja, milyen érzés Sorostól pénzt kapni.

A Nyílt Társadalom Alapítvány 2009 és 2015 között mintegy 109 millió forintot folyósított a Mérték bankszámlájára.


Polyákék mélyen beágyazódtak a Soros-birodalomba, dolgoznak a TASZ-szal, a CEU-nak hívott Soros-egyetemmel, az Átlátszóval és természetesen az EKINT-tel is. Majtényi és Polyák gyümölcsöző együttműködésének az a remek tanulmány is az eredménye, amelyet "Illiberális állam Európa szívében" címen jegyez a két intézet és körülbelül annyi haszna volt, hogy le lehetett vele járatni a magyar kormányt a nemzetközi sajtóban. Pontosabban, meg lehetett próbálni.

Polyák és Mérték csütörtöki szereplésétől sokat nem kell várni. A műhely úgymond szakmaiságát nem először vetik be Magyarország ellen. A tanácsadó testületének tagjai között többek között ott van az a Bayer Judit, aki a LIBE számára már készített egy médiajelentést, amelyet ugyancsak a magyar kormány elleni használtak fel idén nyáron. De a szakértők között szerénykedik Bajomi-Lázár Péter is, aki azzal hívta fel a figyelmet magára októberben, hogy egy konferencián afelett sajnálkozott, hogy Bayer Zsolt jobboldali publicista még életben van.