Rétvári: A béremelések miatt is egyre több orvos marad az országban

Rétvári Bence
Iskolabüfé Fesztivál
Vágólapra másolva!
Kevesebb az elvándorló orvos, és nőtt a friss diplomás gyógyítók száma Magyarországon – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken az MTI-nek.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence kifejtette: míg 2010-ben egy távozó orvos helyére átlagosan 1,2 végzős jutott, a béremelési program beindítása után mára ez már átlagosan 3,6-ra nőtt, és ez a pozitív tendencia folytatódni látszik. A 2016 első féléves statisztikához képest 2017 első félévében több mint 15 százalékkal, 175-ről 148-ra csökkent a külföldre távozó orvosok száma.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy hat év alatt 40 százalékkal emelkedett az orvosi diplomát szerzők száma: míg 2010-ben ezren végeztek, 2016-ban már 1399-en kaptak oklevelet.

Ezzel párhuzamosan tavaly "kevesebb mint feleannyi magyar orvos akart külföldön munkát vállalni, mint a szocialisták kormányzásának utolsó évében". Nemzetközi összehasonlításban, az OECD 2016-os jelentése szerint Magyarországon 100 ezer emberre 14,5 frissen végzett orvos jut, amely jóval magasabb a 12,3-as EU-átlagnál.

A kormány számos lépést tett, hogy a fiatal magyar orvosok jövőjüket hazájukban képzeljék el.

Az elmúlt években az alapellátásra negyven százalékkal több forrást biztosított a kormány, az orvosok 207 ezer forintos alapbéremelésben részesülnek, az ápolók bére pedig 2012 és 2019 között megduplázódik. A mostani béremelésekkel együtt a kormány 2012 óta mintegy 400 milliárd forintot fordított az egészségügyi dolgozók fizetésének növelésére – sorolta.

Az államtitkár szerint az ágazatban dolgozók nem csak az anyagi megbecsülés terén számíthatnak a kormányra:

fontos, hogy a munkakörülmények is javuljanak, ezért országszerte zajlanak a kórház- és rendelőfejlesztések, és elindult Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztési programja.