Befogadó társadalom nem épülhet a fogyatékos emberek nélkül

Kovács Éva; Czibere Károly; A. Szabó Magda
Budapest, 2017. december 1. Kovács Éva, a Kézenfogva Alapítvány szakmai vezetője (b), Liu Vej, a kínai Got Talent tehetségkutató felfedezettje (b2) Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár (b4), A. Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója (j3), Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője (j2) és Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója (j) a fogyatékos emberek világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Színházban 2017. december 1-jén. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Befogadó és összetartó társadalom csak úgy épülhet, ha a fogyatékos emberek is integráns részei - mondta Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

- hangsúlyozta az államtitkár annak a gálának a sajtótájékoztatóján, amelyet a Nem Adom Fel Alapítvány kezdeményezésére a fogyatékos emberek világnapja alkalmából rendeznek péntek este.

Budapest, 2017. december 1. Kovács Éva, a Kézenfogva Alapítvány szakmai vezetője (b), Liu Vej, a kínai Got Talent tehetségkutató felfedezettje (b2) Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár (b4), A. Szabó Magda, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója (j3), Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány szóvivője (j2) és Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója (j) a fogyatékos emberek világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Nemzeti Színházban. Forrás: MTI/Soós Lajos

Czibere Károly hozzátette: nem szeretnék, ha a fogyatékossággal élők magukra maradnának nehézségeikkel, problémáikkal, ha elszigetelődnének, ha nagy intézményekbe szorulnának.
Mint mondta, ezt képviseli az a fogyatékosügyi középtávú stratégia, amely 2025-ig fogalmaz meg célokat és cselekvéseket. Az államtitkár ide sorolta a kiváltási programot, amelynek eredményeként a

csaknem 20 ezer intézményben élő fogyatékos ember csaknem fele kiköltözhet családias lakhatási formákba.

Közlése szerint 2018-ban összesen 100 millió forinttal bővülnek azok a pályázati források, amelyeket a családjukban élő fogyatékos embereket segítő civil szervezetek és más szolgáltatások fejlesztésére lehet fordítani.

A kormány döntése az, hogy a szociális területen rendelkezésre álló összes uniós fejlesztési forrás negyedét a fogyatékos emberek társadalmi integrációjára és életminőségének javítására, a közszolgáltatáshoz való hozzáférés jelentős javítására fordítják, ennek fontos része lesz a foglalkoztatás bővítése is - közölte Czibere Károly, hozzátéve, hogy összességében

a következő 3 évben 103 milliárd forintot fordítanak a fogyatékosokat segítő támogató szolgáltatások fejlesztésére.

Kovács Éva, a Kézenfogva Alapítvány szakmai vezetője elmondta, hogy a "Jobb velünk a világ" gálán átadják a Fogyatékosságbarát munkahely elismerést is, amelyet

ebben az évben huszonnyolc szervezet nyert el.

A gálán részt vesz a lábujjaival zongorázó kínai Liu Wei is.

Kovács Éva, a Kézenfogva Alapítvány szakmai vezetője elmondta, hogy az alapítvány második alkalommal ítéli oda a "Kézenfogva nevelőszülői díjat", amit a gála keretében

olyan elkötelezett nevelőszülők vehetnek át, akik vállalják fogyatékos gyerekek nevelését, életminőségük javítását, társadalmi integrációjuk elősegítését.

A gálán számos művész mellett részt vesz a kínai Got Talent tehetségkutató győztese, Liu Wei is, aki karok nélkül, a lábujjai segítségével zongorázik.