Öt fiatal rabolt ki egy férfit Budapesten

Vágólapra másolva!
A 13-15 év közötti fiatalok két doboz szivarkát vettek el a hajléktalan férfitól, és meg is verték.
Vágólapra másolva!

A vádirat szerint a fiatalok egy éve, este Budapesten egy trafóháznál figyeltek fel a hajléktalan férfira.

Mind az öten odamentek hozzá, és azonnal ütni kezdték, és azt kiabálták, hogy adja oda a pénzét.


A férfit a vád szerint mind az öt fiatal bántotta valamilyen módon,

volt aki ütötte, és volt, aki rugdosta.

A verés után a férfi teste tele volt zúzódással.

Aztán átkutatták a szatyrait, és a bevásárlókosarát. Két doboz szivarkát találtak, amit magukkal vittek és elosztottak.

A fiatalokat ellen csoportosan elkövetett rablás miatt emeltek vádat.