Még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást

védőoltás
védőoltás
Vágólapra másolva!
A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani az idén Európában, ezért a szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy oltassa be magát - mondta Szlávik János, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatornán a napokban. Magyarországon általában csak január közepén kezdődik az influenzajárvány, ezért még most sem késő beadatni a védőoltást, amelytől számítva 2-3 héten belül alakul ki a védettség.
Vágólapra másolva!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Influenzafigyelő Szolgálata minden hét szerda délutánján teszi közzé a legfrissebb adatokat. A ma délután közzétett legfrissebb jelentés szerint idehaza továbbra sincs influenzajárvány. 2017. november 20 - 26. között az előző (46.) hetinél 22,2%-kal több beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, de ez még mindig csak 7200 embert jelent. A járványt viszont nem ússzuk meg ezen a télem sem.

Magyarországon továbbra sincs influenzajárvány, általában az idehaza csak január közepén kezdődik. Forrás: Thinkstock

Az úgynevezett ausztrál influenza idén már csaknem 140 ezer embert fertőzött meg Ausztráliában. Szlávik János felhívta a figyelmet arra, hogy minden évben változik az influenzavírus. Új törzsek alakulnak ki, és elkerülhetetlen, hogy az ausztrál vírustörzs elérje Magyarországot is. Ugyanakkor a már hozzáférhető oltóanyag védelmet nyújt a déli féltekén kialakult törzs ellen is.

Az infektológus főorvos megjegyezte, hogy ez nem jelent ugyan százszázalékos védelmet, de aki beoltatja magát, biztos lehet abban, hogy ha meg is fertőződik, a betegség nem lesz súlyos lefolyású nála.


Szlávik János továbbá elmondta, hogy Magyarországon még mindig alacsony, 20-25 százalékos az átoltottság, miközben a kívánatos európai szint legalább 40 százalékos lenne.

Dézsi Ágnes háziorvos influenza elleni védőoltást ad be egy páciensnek Debrecenben 2016. november 23-án. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

- ezt már Szentes Tamás, az Emberi Erőforrások Minisztériumának országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkára mondta az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

- mondta a helyettes államtitkár. Szentes Tamás arról is beszélt, hogy minden évben

az Egészségügyi Világszervezet (WHO) határozza meg, melyik három komponens kerüljön be a vakcinába, melyik három véd a legnagyobb valószínűséggel a kitörő járvány ellen.

A védőoltást kérők számát pedig mindig nagyban befolyásolja, hogy mennyire volt eredményes az előző évi vakcina.

A három komponensű influenza elleni védőoltás kifejezetten ajánlott a 60 év felettieknek, és a súlyos szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőknek. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A szívbetegeknek életveszélyes is lehet a vírusfertőzés

A szívbetegek számára különösen fontos az influenza elleni védekezés, mert sokkal veszélyesebb számukra a vírus, mint az alapvetően egészségeseknek.

- olvasható a Magyar Kardiológusok Társaságának közleményében, amelyben a védőoltás fontosságára hívják fel, különösen a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedő páciensek figyelmét.

A statisztikák szerint lényegesen nagyobb ugyanis az esélye, hogy elkapják az influenzát, és annak is, hogy

súlyos szövődményei alakuljanak ki, mint például a tüdőgyulladás, ami szívbetegek számára (főleg idős korban) akár végzetes is lehet.

Az influenza igen magas, akár 40°C-ot is elérő lázzal jár, ami megnövekedett szívfrekvenciát jelent, ez pedig önmagában nagyon nagy terhelés az amúgy is csökkent működőképességű szívnek. Így könnyen kialakulhat ritmuszavar, szívelégtelenség, vagy akár szívroham is. Forrás: AFP/Klaus Rose

Az Európai Kardiológusok Társasága (ESC) által 2016-ban kiadott „Kardiovaszkuláris Prevenció" elnevezésű irányelv kiemeli az influenza és a szívinfarktus közötti szoros kapcsolatot.

– figyelmeztet mindenkit Prof. Dr. Tóth Kálmán, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke.

A védőoltás tehát

  • keringési betegségben,
  • krónikus légzőszervi betegségben,
  • kezeletlen magas vérnyomásban,
  • veleszületett, vagy szerzett immunhiányos állapotban,
  • kóros elhízásban szenvedők számára,
  • cukorbetegség fennállása esetén,
  • illetve újabban már 60 év felett rendkívüli módon ajánlott,

ezért azoknak, akik a felsorolt rizikócsoportok valamelyikébe tartoznak, az oltóanyag ingyenes.

Idén is 1 300 000 ingyenes influenza elleni vakcinát kapnak a háziorvosok. A térítésmentes védőoltásra jogosult személyekről külön jogszabály rendelkezik. Forrás: MTI/Balázs Attila

A következő linkre kattintva az ÁNTSZ honlapján megnézheti, hogy ki mindenki jogosult térítésmentes influenza elleni védőoltásra a 2017/18-as szezonban.