Hasba szúrta az üzletvezetőt, mert az kitiltotta a diszkójából

Vágólapra másolva!
Jogerősen tíz évre ítélte a bíróság azt a férfit, aki többször hasba szúrta az egyik szegedi szórakozóhely üzletvezetőjét. A férfi az ítélet szerint tíz évnél korábban semmilyen körülmények között nem szabadulhat.
Vágólapra másolva!

A férfi még 2014-ben akkori barátnőjével szórakozni indult Szegeden. Végül részegen, ment be az egyik szegedi pubba, ahol akkor koncertet tartottak.

Itt egy radiátoron talált egy táskát, amiben többek között 16.000 forint volt. A férfi ezzel akart elmenni, csakhogy ezt a tulajdonosa észrevette, fellökte, és visszavette a táskát.

Egy másik férfi kísérte ki a pubból, és elmondta a biztonsági őrnek, hogy mi történt. A biztonsági őr erre megmondta a férfinak, hogy

A férfi ekkor a közelben lévő barátnőjéhez ment. Közben megérkezett a pub üzletvezetője, aki miután megtudta, hogy mi történt, odament hozzá és ő is közölte, hogy a lopási kísérlet miatt többet nem mehet be hozzájuk.

A férfi ekkor minden előzmény nélkül

felugrott, és háromszor hasba szúrta az üzletvezetőt, akinek ezután még három szúrást sikerült elhárítania.


A férfi elszaladt, az erősen vérző üzletvezető pedig hívta a mentősüket, akik a kórházba vitték, ahol azonnal megműtötték. Ahogy a bíróság megállapította az üzeltvezető sérülései olyan súlyosak voltak, hogy akár meg is halhatott volna.

A férfit korábban első fokon tíz évre ítélték, ezt hagyta most jóvá a másodfokú bíróság.