Orvosok és ápolók állnak bíróság elé

Vágólapra másolva!
Hamis tanúzás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség két kórházi ápolóval szemben, akik hamis adatokkal adták át a rendőrségnek egy, a kórházban meghalt idős nő ápolási dokumentumait.
Vágólapra másolva!

A főügyész, Ibolya Tibor hétfői közleményében azt írta:

Az orvosok elsősorban adminisztrációs hibát vétettek, illetve nem tájékoztatták megfelelően a beteget. Egyikük viszont az asszony személyes vizsgálatát is elmulasztotta - derül ki a közleményből.

Az ápoló pedig anélkül adott gyógyszert a betegnek, hogy azt az orvossal megbeszélte volna.

Sőt, az orvos által előírt adag dupláját adta be az idős asszonynak.

Ebbe halt bele a 87 éves beteg a vád szerint.

Az ügyben halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult nyomozás, az ügyészség pedig néhány hónappal ezelőtt vádat emelt - idézték fel a közleményben.

A rendőrség a nyomozás alatt bekérte az idős asszony kezeléséről szóló dokumentumokat. A kórház egyik főnővére ekkor a nő ápolási dokumentációját átírta, és az általuk alkalmazott gyógyszeres terápiát nem tüntette fel.

A vád szerint a kórház hatóságnak az újraírt, hamis iratot küldte meg.

A főnővér és az egyik okiratot hamisító ápolóval szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.