Mégsem a verésbe halt bele a Kozma utcai rab, túladagolás okozta

Vágólapra másolva!
A TV2 Tények című hírműsorának beszámolója alapján mégsem verték agyon a börtönőrök azt a rabot, aki januárban halt meg a Kozma utcai börtönben. A toxikológiai vizsgálat kimutatta: a férfi egyszerre adagolta túl a gyógyszereket és a kábítószert. Őreit ugyanakkor továbbra is életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítják, mert a rab testén több, bántalmazásra utaló sérülés is volt.
Vágólapra másolva!

A Kozma utcai börtönben halt meg januárban egy rab, akit az akkori gyanúsítás szerint három börtönőr vert halálra. Az orvosszakértők bakancsnyomokat, és több tucat ütést találtak a férfi nyakán, valamint fején. A börtönőröket letartóztatták, hónapokat töltöttek börtönőrként a rácsok mögött. Aztán kiderült,

nem a bántalmazásba halt bele a rab, akinek egyébként számos betegsége volt.

Erről az egyik őr ügyvédje, Kálnási Ágnes beszélt a Tényeknek:

A bebörtönzött férfi a magatartása miatt éppen elkülönítőben volt a történtek idején. A rab azért kezdett őrjöngeni halála napján, mert napközben el akarták venni tőle a matracot, pedig azt a betegségei miatt magánál tarthatta. A börtönőrök vallomása szerint ők csak le akarták fogni a magából kivetkőzött rabot, aki végül a gyengélkedőn meghalt. Az őrök szerint, ekkor keletkezhetett a férfin az a 43 sérülés, amit a boncolási jegyzőkönyv is rögzített. Hónapokkal a rab halála után a toxikológiai vélemény fényt derített a hal valódi okára is. Kálnási Ágnes a Tényeknek elmondta:

A Tények által megkérdezett toxikológus, Pap Csaba szerint ettől a szintetikus drogtól gyakran őrjöngenek a betegek.

- mondta el a toxikológus a Tényeknek.

A Központi Nyomozó Főügyészség az új adatok alapján halált okozó testi sértésről életveszélyt okozó testi sértésre módosította a gyanúsítást az őrök esetében.

Álláspontjuk szerint ugyanis a sérülések nem lefogásból hanem verésből származtak, azonban nem ez okozta a rab halálát.