Soros György példátlan támadást indított Magyarország ellen

Vágólapra másolva!
Példátlan külső támadás indult Magyarország ellen Soros György vezetésével. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: Soros György maga és képviselője is beszélt arról, hogy ellenkampányt indítanak a nemzeti konzultáció miatt.
Vágólapra másolva!

"Teljesen egyértelmű, hogy nyíltan befolyásolni akarják a magyarországi választások kimenetelét annak érdekében, hogy elmozdítsák az Orbán-kormányt és egy bevándorláspárti ellenzéki kormányt ültessenek a helyére" - fogalmazott a kommunikációs igazgató.

Óriási erők és pénzek mozdulnak Magyarország ellen

Hidvéghi Balázs szerint óriási erők és pénzek mozdulnak most meg Magyarország ellen, és minden erőre szükség lesz ahhoz, hogy "ellent tudjunk állni ennek a nyomásnak és meg tudjuk védeni az országot".

Soros György nemrégiben 18 milliárd dollárt, azaz 4700 milliárd forintot utalt át alapítványi hálózatának

annak érdekében, hogy minél hatékonyabban tudja "átverni akaratát" és érje el céljait - mondta. A kommunikációs igazgató szerint ebből az összegből fogja finanszírozni Soros György a Magyarország lejáratásáról szóló kampányát.

Elmondta, az is kiderült, hogy az üzletember már a 2014-es európai parlamenti választási kampányba is beszállt 6 millió dollárral, és ennek harmadát, kétmillió dollárt a magyar választás befolyásolására használta.

Hidvéghi Balázs szerint a mostani Magyarország elleni kampányban Soros beveti hálózata összes szereplőjét: az ügynökszervezeteit, az alapítványait, az Európai Uniós Soros-szövetségeseket.

Hozzátette: Magyarország ellen hangolja "a zsebében lévő" európai és magyarországi parlamenti képviselőket is, akik "kórusban támadják" a magyar bevándorláspolitikát, a határvédelmet és a nemzeti konzultációt.

Kitért arra, hogy

az EP egyik bizottságában Magyarország elleni jelentés készül, ez a Soros-jelentés.

Közölte, december 7-én meghallgatást szerveznek Magyarországról, ahol nyilvánvalóan jelen lesznek a Soros által pénzelt szervezetek képviselői, hogy Magyarországot "kórusban támadják".
Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott: Soros Magyarországra uszítja "az általa kitömött" külföldi és magyarországi médiumokat, és a hírek szerint magyarországi ügyvédjeit is magához rendelte már, hogy egyeztessék a következő lépéseket.

A fideszes kommunikációs igazgató azt mondta, a Magyarország elleni forgatókönyv része az is, hogy befolyásolni akarják a hamarosan meginduló uniós költségvetési tárgyalásokat annak érdekében, hogy ezáltal is nyomást gyakoroljanak az országra, változtasson bevándorláspolitikáján.

Hozzátette: arról is érkeznek hírek, hogy

november 30-án New Yorkban egy Magyarországot lejárató meghallgatás lesz,

ahol a Soros-egyetem mellett a nemzeti konzultációról is szó lesz.
Hidvéghi Balázs úgy összegzett: a példátlan külső támadás ellen csak összefogással lehet védekezni.

Minél többen mondanak véleményt a Soros-tervről és bevándorlásról, annál erősebb lesz Magyarország az előtte álló politikai küzdelemben - hangoztatta.

Megköszönte azoknak, akik már kitöltötték a nemzeti konzultációs kérdőívet, és azt kérte, hogy a konzultáció lezárultáig lévő egy hétben minél többen mondjanak véleményt a Soros-tervről.