Lendvai Ildikó: Politikai és erkölcsi öngyilkosság lenne összefogni a Jobbikkal

Lendvai Ildikó MSZP
Lendvai Ildikó MSZP
Vágólapra másolva!
Hosszú interjút adott a Mandinernek Lendvai Ildiko, az MSZP korábbi elnöke, és máig meghatározó arca, melyben élesen elutasítja az együttműködést a Jobbikkal.  Részletesen kifejtette, hogy miért agyrém az a pusmogás a balliberális tömbön belül, hogy össze kellene fogni a Jobbikkal. Úgy fogalmazott, hogy a való életben egy ilyen lépés felér egy politikai és erkölcsi öngyilkossággal.  
Vágólapra másolva!

Így reagált Lendvai Ildikó a Mandinernek adott interjúban arra a kérdésre, hogy nem érné-e meg megegyezni a baloldali ellenzéknek Vona Gábor pártjával. A szocialista párt volt frakcióvezetője és elnöke azt mondta, hogy ami papíron matematikailag logikusnak tűnik, az

a való életben politikai és erkölcsi öngyilkosság, annak is a rút formája.

Lendvai azt mondta, nem érti, hogyan tudnának együttműködni: "Az első lehetőség, hogy nyerünk, de aztán a gyökeresen eltérő társadalmi célok miatt nem fogunk tudni együtt kormányozni, és három hónap után kacagva visszajön a Fidesz. A második az, hogy a végén még így is a Fidesz nyerne, és rajtunk csak a lemoshatatlan sár marad" - mutatott rá. Hozzátette, hogy éppen a meglévő különbségek miatt az a baloldali párt, amelyik

ezzel a Jobbikkal választási szövetséget köt, épp azt adja fel, amiért érdemes volt a világra jönnie.

Vona Gábor hazug néppártosodása Lendvai Ildikó szerint pusztán egy helycserés támadás. A Fidesz akkorára nőtt a jobboldalon, hogy a Jobbiknak muszáj volt tánclépéseket tennie az üresen maradt területek felé. Ugyanakkor jelezte, hogy Vonának csak a retorikája változott, a Jobbik programja (vagyis maga az antiszemitizmus) érintetlenül maradt. "A minap Vona Gábor azt mondta, már nincs meg a gárdamellénye. Szerintem csak átkerült az alvezéreinek a szekrényébe, akik a munkamegosztásban továbbra is a régi kemény maghoz beszélnek" - jegyezte meg.

Lendvai Ildikó Fotó: Polyák Attila - Origo

Az Apáti István jobbikos országgyűlési képviselő, és más prominens párttagokról előkerült antiszemita hangfelvételek kapcsán Lendvai arra emlékeztett, hogy a jobbikosok meg sem próbáltak elhatárolódni a mondatoktól. "Ahol Toroczkai alelnök, vagy ahol Volner János frakcióvezető azzal nyugtatgatja a szimpatizánsaikat, hogy ha hatalomra kerülnek, a Magyar Gárda újra feléled, ott nem lehet néppártosodásról beszélni" - mondta. Vona Gábor nevetséges nyilatkozatára (hogy ő maga sosem gondolta antiszemitának, vagy rasszistának a Jobbikot) ezt mondta:

Lendvai Ildikó a Mandinernek adott teljes interjúja itt olvasható.