Vádat emelhetnek a Dózsa György úti gázoló barátnője ellen

Vágólapra másolva!
A rendőrség vádemelést javasol K. Szilvia és H. Alexandra ellen, akik Budapesten, a Pozsonyi úton megverték a Dózsa György úti gázoló, M. Richárd szeretőjét.
Vágólapra másolva!

A 23 éves K. Szilvia, M. Richárd barátnője júliusban a budapesti Pozsonyi úton megverte B. Diánát, aki a Dózsa György úti gázoló szeretője volt. K. Szilvia barátnője, H. Alexandra felvette a verekedést, és nem engedte, hogy a gyalogosok közbelépjenek. K. Szilvia az interneten meg is osztotta a videót.

A két nőt másnap a rendőrök elfogták és kihallgatták, az eljárás alatt szabadlábon védekeztek.

A rendőrség befejezte a nyomozást, K. Szilvia ellen garázdaság, személyes adattal visszaélés és könnyű testi sértés, H. Alexandra ellen garázdaság és könnyű testi sértés miatt javasoltak vádemelést.