Bűnszervezeten ütött rajta a rendőrség

Vágólapra másolva!
Öttagú bűnszervezetre csapott le a rendőrség. A csoport szervezetten, hónapok óta árulta a kábítószert, melyet Szerbiából csempésztek át, hetente többször is, 7-10 kilós mennyiségekben. Több autót is átalakítottak, hogy át tudják hozni a határon a drogot. 
Vágólapra másolva!

A Készenléti Rendőrség és a TEK közösen ütöttek rajta a bűnszervezeten, tegnapelőtt. Egy IX. kerületi lakóház mélygarázsában érték tetten a banda két tagját, a 44 éves szerb-magyar kettős állampolgárt és egy 42 éves budapesti férfit. Egy dobozban nyolc kilogramm növényi törmeléket találtak náluk, amely az előzetes vegyészszakértői vélemény szerint marihuána - olvasható a rendőrség oldalán.

Ezzel egy időben elfogták a csoport vezetőjét is, ahogy bűntársát, egy 63 éves budapesti férfit is abban a lakásban, ahol a drogot tartották.

A rendőrök elől menekülve ugrott ki a lakás ablakán a bűnszervezet ötödik tagja, egy 40 éves budapesti férfi.

Forrás: police.hu

Őt a TEK munkatársai az udvaron fogták el.

A csoport tagjainak elfogásáról a rendőrök felvételt is készítettek:

A nyomozók a férfiak lakásaiban házkutatásokat tartottak, ahol két kilogramm marihuánát, digitális mérlegeket, fóliázógépeket, és egy engedély nélkül tartott gáz-riasztó pisztolyt találtak és foglaltak le.

Forrás: police.hu

A rendőrök lefoglalták a csoport két tagjának nagy értékű luxusautóját is.

A csoport tagjai a kábítószert összehangoltan, egymást segítve árulták.

Volt, aki a drog szállításáért felelt, másnak a kábítószer tárolása volt a feladata, megint más pedig a vevőket szolgálta ki.

Forrás: police.hu

A rendőrök a férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra. A nyomozás szakértők bevonásával folytatódik.