Balog: Lényegesen javultak a gyerekes családok életkörülményei

Vágólapra másolva!
Lényegesen javultak a gyerekes családok életkörülményei az elmúlt évben – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, az Országgyűlés népjóléti bizottsága előtti éves meghallgatásán, amelyen a családpolitikáról, az egészségügyről, a szociálpolitikáról és a romák helyzetéről is beszélt.
Vágólapra másolva!

Balog Zoltán azt mondta, a változás mértékét jelzi, hogy

ma másfélszer annyit ér egy átlagos, kétszülős, gyerekes család nettó átlagkeresete, mint 2010-ben.

A kormány úgy döntött, 2018 a családok éve lesz.

Az egészségügyben a rendszerváltás óta nem volt ilyen kiterjedésű és mértékű béremelés.

Bár a korábbi kormány kedvezőtlen helyzetet hagyott maga után a szektorban, az elmúlt években sok mutató javult, a legtöbb romló trendet megfordították – hangsúlyozta a miniszter.