Gyerekei előtt verte meg a volt feleségét

Vágólapra másolva!
Az ügyészség kiskorú veszélyeztetése és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki áprilisban, részegen megverte a volt feleségét a gyerekei előtt.
Vágólapra másolva!

A férfi és az asszony házasok voltak, két gyerekük született, akik a válás után az anyjukkal éltek együtt egy kismarjai házban.

A férfi április 1-jén részegen bement a volt felesége házába, de amikor az asszony észrevette, hogy a férfi ivott, elküldte.

Vitatkozni kezdtek, a férfi a hajánál fogva rángatni kezdte az asszonyt, majd ököllel orron ütötte.

Az asszony kimenekült az udvarra, de a volt férje utolérte és megint megrángatta a hajánál fogva.

A vita közben otthon volt a két gyerekük is, akik próbálták megállítani az apjukat.

A gyerekek 10 és 13 évesek.

Az asszony nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a kismarjai férfi súlyosan veszélyeztette a gyerekek szellemi és erkölcsi fejlődését.

Az ügyészség kiskorú veszélyeztetése és súlyos testi sértés miatt emelt vádat a férfi ellen.