Újabb felvétel - újabb jobbikos politikusok antiszemita gyalázkodásai

Vágólapra másolva!
A Mandiner.hu szúrta ki Balasi András, a Jobbik V. kerületi képviselője és Papp Sándor Zoltán, a szarvasi Jobbik alapítójának beszélgetését a Szent Korona Rádióban „fajtabeliekről" és „vagonokról".
Vágólapra másolva!

A Szent Korona Rádió Sin City című adásában Balasi András, a Jobbik V. kerületi képviselője arról beszélt, hogy az adást megelőző percekben egy Magyar Nemzeti Gárda-pólóban járkáló fiatalembert igazoltatott a rendőrség a Nyugati pályaudvarnál - írta meg a Mandiner.

Az igazoltatás indoka Papp Sándor Zoltánt, a szarvasi Jobbik alapítóját is elgondolkoztatta. Majd megkérdezte, hogy „lehet, hogy azért csaptak le rájuk, mert valakik utaztak valahova, nem?", majd rá is kérdezett, hogy a „vagonok környékén" történtek-e az események.

Balasi erre azt válaszolta, hogy: „Nem, most ne beszéljünk még vagonokról. Vagonokról majd később esetleg."

Balasi még hozzátette, hogy a Nyugati téri aluljáróban kiskorú lányokat látott „nagykorú, hasonló fajtabeli férfiak társaságában" álldogálni. Papp Sándor Zoltán ezt nem hagyhatta annyiban, és visszakérdezett: „Ki tudja? Talán ez fiatalember ezt az előbb említett társaságot akarta egy vagonra felterelni, hogy aztán elszállíthassák őket innen."

Az elmúlt napokban több antiszemita felvétel derült ki, a Jobbik szóvivője, Mirkoczki meg hazudozott is róla. Itt, és itt, és itt számoltunk be róla.