Még soha, senki nem cáfolta meg így Soros György hazugságát

SOROS, György; Bolton, Tamiko; alapítás cégvezető CSELEKVÉS Foglalkozás házaspár megalapítás SZEMÉLY tapsol üzletember
Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke és a felesége, Tamiko az Európai Roma Művészeti és Kulturális Intézet megalapításának alkalmából rendezett berlini ünnepségen 2017. június 8-án
Vágólapra másolva!
Az egyszerű hírfogyasztó számára a megszokott mederben zajlott a hétfő reggel, hiszen a balliberális portálok öles szalagcímekben, szokás szerint összehangoltan tálalták a hírt, miszerint Soros György szerint a világon minden hazugság. Megtudhattuk, hogy a milliárdos spekuláns meglátása szerint egyértelműen az ellene ármánykodó kormány hazugsága, hogy ő irányítja az Európai Unió döntéshozatali folyamatát. Ami ezután következik, azt a Monty Python alkotói is megirigyelnék, csak a helyzet az, hogy most a kiábrándító valóságról van szó. A napokban jelent meg a Soroshoz közel álló politico.eu-n egy lista Brüsszel politikáját legbefolyásosabban alakító nőkről, amelyen az ötödik helyet csípte meg Soros alapítványának európai ügyekért felelős igazgatója, eggyel megelőzve egy uniós biztost, aki amúgy szintén Soros embere, miközben Soros szerint szó sincs arról, hogy beleszólna az európai ügyek menetébe. Na, erre varrjanak gombot. A Soros-galaxis hazugságban és hülyeségben verhetetlen, utánozhatatlan, legyőzhetetlen.
Vágólapra másolva!

A 168 Óra nevű, szocialistaközelinek tartott lapban üzent az utóbbi időben ismét aktivizálódó, legutóbb úszítózó (!!!) milliárdos spekuláns a magyar népnek. Sok időt nem érdemes fecsérelni Soros György soraira, hiszen annak tartalmát két szóban össze lehet foglalni: minden hazugság. Ha egy gondolatot mégiscsak muszáj lenne kiemelni, akkor ez lenne az:

Magyarán Soros azt állítja, hogy neki az égadta egy világon semmi köze nincs az európai ügyek menetére. Feltehetőleg ezt még saját maga sem hiszi el, de megpróbálta, hátha valaki igen. Ha azonban van olyan ember, aki véletlenül felfigyelt a politico.eu-n található listára, akkor az örökéletre megtanulta: Soros nem gyakran mond igazat.

A Soroshoz közel álló politico.eu vállveregetősnek indult listával cáfolta meg Soros Györgyöt

Az alapvetően brüsszeli ügyekkel foglalkozó politico.eu elsősorban arról híres, hogy ha a helyzet úgy hozza, akkor az elsők között hangoztatja a milliárdos spekuláns álláspontját, másodsorban pedig arról, hogy náluk dolgozik egy Bayer Lili nevű exnépszabadságos újságíró, aki ha a helyzet úgy hozza, készségesen járatja le a hazáját. Nagyon úgy néz ki, hogy nem történt előzetes, birodalmi egyeztetés Soros hazai megnyilvánulása kapcsán, ugyanis a Soros-közelinek tartott portál közölte a „Nők, akik alakítják Brüsszelt 2017-ben" elnevezésű listát, amiben ötödik helyen villog a szintén Soroshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations) Európai Ügyekért felelős igazgatója. Elsőre minden bizonnyal jó ötletnek tűnt egy ilyen önfényező, haveri alapon egymást hátbaveregető lista összeállítása, utólag azonban kellemetlen perceket okozhatott a 87 éves spekulánsnak, aki azt állítja, hogy egyáltalán nem irányítja az Európai Unió döntéshozatali folyamatát. Az egészben az a félelmetes, hogy Soros embere eggyel jobb helyen végzett, mint egy elvileg befolyásos uniós biztos.

Magyarán: a rendre Soros álláspontját hangoztató politico.eu szerint „Soros György brüsszeli munkájának arca" nagyobb befolyással bír a Brüsszel működésére, mint egy uniós biztos. És most jön a csavar, poén, vagy nevezzük bárhogy: az európai politikus szabadidejében pedig Soros kedvenc fotópartnere.

Döbbenetes hazugság és hülyeség Soros-rendszerében. Nézzük, kik is ezek a befolyásos nők!

Soros szerint nincs ráhatása a brüsszeli döntéshozatalra, miközben két embere is ott van a legbefolyásosabb brüsszeli nők listáján

A politico.eu "Nők, akik alakítják Brüsszelt" elnevezésű listája 20 olyan nőt sorol fel, akik a legerőteljesebben tudják alakítani az Európai Unió működését. Ötödik helyezést ért el Heather Grabbe, a Nyílt Társadalom Alapítványok Európai Ügyekért Felelős Igazgatója. A politico.eu hízelgően a következőképpen jellemzi őt két mondatban, ezzel kimerítve a legfontosabb tudnivalókat róla:

Heather Grabbe, a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok Európai Ügyekért Felelős Igazgatója ötödik helyen szerepel a politico.eu „Nők, akik alakítják Brüsszelt" elnevezésű listáján. Soros ennek ellenére tagadja, hogy befolyásolná az EU működését. Forrás: politico.eu

Az összesítésben a kiválónak tekinthető hatodik helyen végzett Vera Jourová, az Európai Unió jogérvényesülésért felelős biztosa. A cseh politikusnőről azt érdemes tudni, hogy idén szeptemberben a Twitteren dicsekedett azzal, hogy Soros Györggyel tárgyalt. A közösségi oldalán írtak szerint az európai alapvető jogokról tárgyalt a milliárdos üzletemberrel. Ehhez fontosnak tartotta hozzátenni, hogy a nyílt társadalom eszméje vezérli az unió akcióit. A bejegyzést a V4 Report Facebook-oldal szúrta ki, és még egy képet is posztolt Jourováról, amint Soros György és fia, Alexander Soros oldalán mosolyog. Ezek után nem meglepő, hogy több alkalommal bírálta hazánkat korábban.

Vera Jourová, az Európai Unió jogérvényesülésért felelős biztosa Soros György és fia, Alexander Soros oldalán mosolyog. Talán nem véletlen, hogy rákerült a „Nők, akik alakítják Brüsszelt 2017-ben" elnevezésű listára. Forrás: Lokal.hu

Azért is érdekes, hogy Grabbe előrébb végzett a cseh politikusnál, mert utóbbi az Európai Bizottságának biztosa. Az uniós szerv fontos szerepet tölt be az EU működési mechanizmusában, hiszen többek között új jogszabályokra vonatkozó javaslatokat nyújt be az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának, irányítja az EU költségvetését és a források elosztását, valamint az Európai Bírósággal együtt őrködik az uniós jogszabályok betartása fölött. Nagyon úgy néz ki, hogy egy bevallottan Soros-embernek nagyobb terepe van az EU politikájának alakítására, mint egy befolyásosnak tartott európai politikusnak. Aki nem mellesleg szintén az ő kezében van.