2020 után állítják be a paksi atomerőmű új blokkjait

atomreaktor ÉPÍTMÉNY ÉPÜLET erőmű ipari létesítmény Paks, 2011. március 7.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség továbbképzésen részt vevő munkatársai tanulmányozzák az atomerőmű I-es blokkját. Az 1982 és 1987 között üzembe helyezett négy reaktorblokk 30 évr
Paks, 2011. március 7. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség továbbképzésen részt vevő munkatársai tanulmányozzák az atomerőmű I-es blokkját. Az 1982 és 1987 között üzembe helyezett négy reaktorblokk 30 évre szóló üzemeltetési engedélyei az elkövetkezendő években sorra lejárnak. A további 20 évig való működtetéséhez az I-es blokk esetében már idén kezdeményezni kell az üzemeltetési engedély megújítását. A távlati tervekben szerepel az atomerőmű bővítése, amelynek keretében két új blokk megépítésére 2012 elején írják ki a tendert, a kiértékelése pedig 2013 első felében várható. Az V. blokk üzembe helyezését 2020 után, a VI-ét 2025 utánra datálják, tervezett üzemidejük 60 év lenne. Így a paksi atomerőmű az ország villamosenergia-igényének 40-50 százalékát tudná biztosítani. A felvétel 2011. február 15-én készült. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Minden biztonsági előírásnak, így a fukusimai erőmű-katasztrófa utáni szigorúbb előírásoknak is megfelelnek majd a paksi atomerőmű új blokkjai - mondta Kirill Komarov, a Roszatom nemzetközi üzletfejlesztésért felelős első vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten, a nukleáris ipari beszállítók Atomex-Europe elnevezésű konferenciáján.
Vágólapra másolva!

Kiemelte, hogy a Roszatom soha nem ajánl olyan projekteket külföldön, amiket korábban Oroszországban nem valósítottak meg sikerrel. Hozzátette, hogy

a belföldi beszállítók 40 százalékos részvételét

átlátható beszerzési eljárásokkal biztosítják.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség 2011-es továbbképzésén tanulmányozzák az atomerőmű I-es blokkját Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Süli János, a paksi atomerőmű új blokkjainak tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter a rendezvényen hangsúlyozta, hogy a jövő nem az olcsó munkaerőről, hanem az olcsó áramról és a jól fizetett munkaerőről szól. Hozzátette, hogy az építkezés előkészítő munkái 2018-ban, a reaktorblokkok kivitelezési munkálatai pedig 2020-ban indulhatnak.