Újabb zsidózó jobbikosok buktak le

Vágólapra másolva!
Újabb durván antiszemita jobbikos hangfelvétel került elő, amelyben Simicska pártjának több tagja gátlástalanul zsidózik. A XIII. kerületi jobbikos képviselőjelölt, az Alfahír főszerkesztője szerint a nemzeti radikalizmusból csak golyóval lehet kilépni, Toroczkai László, a Jobbik alelnöke lezsidózza a Facebookot, egy másik jobbikos pedig egyszerűen csak Nosebooknak nevezi, amin aztán nagyot nevetnek.
Vágólapra másolva!

A Mandiner közölte az új hangfelvételt. Ezen Magvasi Adrián, a jobbikos Alfahír főszerkesztője, a Jobbik XIII. kerületi országgyűlési képviselőjelöltje azt mondja: a nemzeti radikalizmusból csak golyóval lehet kilépni. Toroczkai László azt mondja a Facebookról, hogy „nem is tudom, hogy minek hívják az ilyen zsidó Facebookokat”, majd egy másik jobbikos elmond egy durván antiszemita viccet arról, hogy a zsidók a Facebookot Nosebooknak neveznék. Közben a terrorizmusért elítélt Budaházy Györgyöt is idézgetik.

A hangfelvételek itt hallgathatók meg.

Mint arról beszámoltunk, a héten több hangfelvételt mutatott be a Mandiner, amiken Apáti István jobbikos képviselő gátlástalanul zsidózik. „A Jobbikon kívül az összes párt a zsidóknak asszisztál, Magyarország az izraeliek szabad prédájává vált”– ezt fejtegette például a Szent Korona Rádió egyik műsorában.

„Kötelességemnek érzem elmondani, hogy nyilván a zsidó gazdasági és politikai befolyás azért juthatott idáig, mert húsz éven keresztül a Jobbikot leszámítva az összes politikai párt meg az összes kormány ehhez asszisztált” - mondta szó szerint Apáti.

Egy másik hangfelvételen pedig arról beszél: „Tudjuk, hogy miért, hát ő maga (Szanyi Tibor) vallotta be Tomcattel folytatott beszélgetése során, hogy kikkel van tele a XIII. kerület, és ki hogy jár, ha esetleg kirohanásokat intéz ellenük. Hát ezekkel a sajátos étkezési és öltözködési szokásokkal rendelkező, nem biztos, hogy keresztény vallású szavazókkal tudta ő megnyerni a választásokat.” Apáti többször is utalt burkoltan a zsidóságra, a „kiválasztott nép” kifejezést is használva.

Az újabb hangfelvételek is mutatják, hogy a Jobbik továbbra is ugyanaz a gátlástalan, antiszemita párt, Vona hazug álbaloldali fordulata ellenére.