Összesen 34 ezer forintot kapnak a nyugdíjasok év végéig

Orbán Viktor
Budapest, 2016. december 13. A Magyar Posta Zrt. munkatársa mutatja a nyugdíjasoknak kézbesítendő Erzsébet-utalványokat tartalmazó borítékokat és Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő levelét Budapesten 2016. december 13-án. A 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalvánnyal a kormány a nyugdíjasokat támogatja. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Idén is 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt ad a kormány minden magyar nyugdíjasnak. És ez még nem minden, mivel a nyugdíjkorrekcióval és a nyugdíjprémiummal együtt átlagosan 34 ezer forint érkezik év végén az időseknek.
Vágólapra másolva!

A Portfolio vette észre, hogy a szerdai Magyar Közlönyben megjelent egy rendelet a nyugdíjasoknak szánt év végi Erzsébet-utalványról. Ebben az olvasható, hogy mivel a kormány elkötelezett abban, hogy az idősebb nemzedéket és a nyugellátásban részesülőket is megbecsüljék, elrendeli, hogy

egyszeri juttatásként személyenként 10 ezer forint értékű Étkezési Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok.

Azok örülhetnek, akik 2017 novemberében, vagy 2017 decemberében jogosultak voltak az alábbi juttatások közül valamelyikre:

  • öregségi nyugdíj,
  • özvegyi nyugdíj,
  • szülői nyugdíj,
  • árvaellátás,
  • baleseti hozzátartozói nyugellátás járadék,
  • mezőgazdasági szövetkezeti öregségi járadék,
  • munkaképtelenségi járadék,
  • özvegyi járadék,
  • korhatár előtti ellátást.

Nettó 27 milliárdot csoportosítottak át a Magyar Államkincstárnak. A kézbesítés ezúttal is - ahogy tavaly karácsonykor is - a Magyar Posta feladata, ez várhatóan november 24-én kezdődik meg. Tehát ha minden jól megy,

az utalványt várhatóan még a karácsonyi ünnepek előtt kézhez kapja minden belföldi nyugdíjas.

Mindez még kiegészül a nyugdíjkorrekció és a nyugdíjprémium összegével, amelyről szintén a kormány döntött a nemzetgazdaság jó teljesítményének köszönhetően.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Ez azt jelenti, hogy egy magyar nyugdíjas egyfelől átlagosan 12 ezer forintnyi nyugdíjkorrekcióban és átlagosan 12 ezer forintnyi nyugdíjprémiumban részesülhet. Ehhez jön még hozzá a 10 ezer forintos utalvány, vagyis

év végén összesen plusz 34 ezer forint érkezhet egy nyugdíjasnak.