Vattamány: Pár hónap múlva szavazhatnak a bulinegyedről

élet menete vattamány zsolt
élet menete vattamány zsolt
Vágólapra másolva!
Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere a kerületi népszavazással kapcsolatos problémákat járta körbe.
Vágólapra másolva!

Belső-Erzsébetváros vendéglátó-helységeinek a nyitva tartásáról szól a helyi népszavazás - mondta Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere a Heti TV Pirkadat című műsorában. Tudni kell, a kerületet három részre szoktuk tagolni, van a belső része, a Kis- és a Nagykörút közötti része, valamint van a középső és a külső része. A középső és a külső rész ebből a szempontból nem releváns, hiszen Erzsébetváros ezen részein már hét éve éjfélkor kell bezárniuk a szórakozóhelyeknek - tette hozzá.

Vattamány közölte, a belső résznél, amit bulinegyednek hívnak, merült fel, hogy itt is legyen éjféli zárás.

Az érdekellentét nem az önkormányzat és a vendéglátósok, nem az önkormányzat és a helyi lakosok között van, hanem a lakosok között, akik egy része az éjféli zárás mellett van, más részük meg nem - mondta a polgármester.

Az önkormányzat az októberi képviselőtestületi ülésen azt mondta, rengeteg kérdésben tud dönteni,

Ezekre szükség volt, bár az is igaz, például a takarítást már az utóbbi években is fejlesztettük, a bulinegyedbe látogatók számának ugrásszerű növekedése igényelte a jelentősebb lépéseket - mondta a polgármester.

Vattamány szerint most a bulinegyed miatt kell növelni a takarítógépek számát, magát a takarítást is át kell szervezni. Ezeket a lépéseket megtették, az erről szóló előterjesztéseket szinte teljes támogatással fogadták el a képviselők. A testületi ülésen több verzió is felmerül a szórakozóhelyek zárását illetően, ám ezek egyike sem kapott többséget, a testületnek az a döntése ment át, ami a népszavazás kiírásáról szólt.

A népszavazás kezdeményezése már megtörtént, és a helyi választási bizottság ezt el is fogadta. A döntést viszont meg lehetett fellebbezni, ami meg is történt.

Amennyiben elutasítják a kezdeményezést, akkor természetesen valamilyen más módszerhez kell folyamodnunk - mondta Vattamány Zsolt.

A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg.