Szerelmi háromszög Apcon - Baltával támadt élettársa szeretőjére

Vágólapra másolva!
Baltákkal támadtak egy férfi a Heves megyében, Apcon. Egy apa és egy fiú verte össze brutálisan. A verés mögött féltékenység, egészen pontosan egy szerelmi háromszög állt.
Vágólapra másolva!

A 31 éves férfi hosszabb idő után szabadult.

Amíg a börtönben volt, barátja viszonyt kezdett élettársával. A viszony pedig azotán sem szakadt meg, hogy a férfi szabadult.

Az egyik este a pár egy rokonuk háza előtt állt, amikor a szerető a kocsijával kétszer is elhajtott mellettük, és azt kiabálta, hogy

A férfi ezután autóba ült, és Hatvanba indult, útközben azonban összetalálkozotak. A két férfi megállt egymással szemben, aztán

a korábban szabadult férfi nekihajtott a szerető kocsijának, aztán tovább nyomta a gázt, és métereken át tolta maga előtt a másik kocsit.

A szeretőnek az első útkereszteződésnél sikerült farral kifordulnia, ezután azonban az árokba borult.

Ugyan megpróbált elfutni, de mivel papucsban volt, elcsúszott. Ekkor a férfi, és az időközben odaért apja rátámadtak, és egy-egy kisbaltával ütni kezdték, miközben azt kiabálták egymásnak, hogy

Addig verték, amíg betört a koponyája. Életveszélyes állapotban, nyílt koponyatöréssel, és zúzódásokkal vitték kórházba.

Csak több hónap alatt épült fel.