Nemcsak hajat vágott, drogot is árult

Vágólapra másolva!
A nő Esztergomban bérelt lakást, ott fogadta a vendégeit fodrászként. Illetve itt árulta a kábítószert is. Ahogy az ügyészség fogalmaz, utóbbival egészítette ki a keresetét. Amfetamint, ecstasy-t és kokaint árult. A vevői általában ugyanazok voltak, akiknek a haját is vágta. De olyan is előfordult, hogy másoknak adott el drogot máshol, például az utcán.
Vágólapra másolva!

Végül a lakásán fogták el a rendőrök, ahol a kiporciózott kábítószert, és az adagoláshoz szükséges mérleget foglaltak le.

A nő akár nyolc évre is börtönbe kerülhet.