Fazekas: A tömeges betelepítés megváltoztatná az ország képét

Vágólapra másolva!
A földművelésügyi miniszter hétfőn a Baranya megyei Szentlőrincen azt mondta, ha megvalósul a tömeges betelepítés, az megváltoztatja Magyarország kulturális és vallási képét, illetve nemzeti értékeit.
Vágólapra másolva!

Fazekas Sándor a "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultációról rendezett lakossági fórum előtti sajtótájékoztatón azt mondta: jó néhány nyugat-európai országban az látható, hogy a nemzeti kultúrák helyébe "multikulturális egyveleg" lép.

"Ezt az országot úgy szeretjük, ahogy az elődeinktől örököltük. A mi generációnk is hozzátette a magáét, és szeretnénk úgy továbbadni a gyermekeinknek, unokáinknak, hogy továbbra is a magyarok országa legyen" - mondta a miniszter.