Orbán Viktor: Védjük meg Magyarországot!

Fidesz kongresszus, Orbán Viktor
Vágólapra másolva!
Magyarország meg fogja védeni határait, meg fogja akadályozni a „Soros-terv” végrehajtását, és végül ezt a küzdelmet is megnyeri - mondta Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke a kormánypárt vasárnapi tisztújító kongresszusán, Budapesten. Amikor azt mondjuk, „védjük meg Magyarországot”, akkor azt hirdetjük: meg kell védenünk a munkát, a családot, a biztonságot, a törvények uralmát, az eredményeket, a magyar kultúrát és a jövőnket - hangsúlyozta Orbán Viktor. Szavai szerint a „Soros-birodalom” fenyegeti Magyarországot, mert útjában állunk annak a tervnek, amely a nemzeteket fel akarja számolni, és kevert népességű Európát akar létrehozni.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor a Fidesz újraválasztott elnöke arról beszélt: az európai emberek tízmilliói naponta keményen dolgoznak és küzdenek, hogy felszínen tarthassák magukat és családjukat, biztonság és rend után vágyakoznak, egyre erősebben kapaszkodnak kulturális identitásukba, és naponta harcolnak megszokott európai életük minden négyzetméteréért.

„Mi vagyunk többségben”, elsöprő többségben, és csak idő kérdése, hogy nemcsak Magyarországon, de egész Európában és az egész nyugati világban „győzni fogunk”

- tette hozzá. Kijelentette: harc és küzdelem van és lesz, és ez odavezet, hogy a következő évtized európai vitái az identitás, az emberek, a népek, a nemzetek, az országok, sőt a kontinensek mivolta körül forog majd.

Orbán Viktor: A korszellem a mi oldalunkon áll Fotó: Csudai Sándor - Origo

Orbán Viktor három feladatot tűzött ki

A jelenlegi kormánynak még legalább négy évig hivatalban kellene maradnia, hogy megerősítse az eddig elért eredményeket, hogy azok már visszafordíthatatlanokká váljanak - mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ma

Magyarországon nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat uralkodik.


A magyarok nem számíthatnak az ellenzékre, amely a legfontosabb döntéseket - így például a családi adókedvezményt, az adócsökkentést, a Nők 40 programot, a földtörvényt, a devizahitelesek mentőcsomagját és a betelepítést tiltó alkotmánymódosítási javaslatot - sem szavazta meg - hangsúlyozta a Fidesz újraválasztott elnöke.

Percről percre

Az Origo percről percre közvetítette a Fidesz kongresszust.

A Fidesz már ma is készen áll a választásokra - jelentette ki Orbán Viktor. Hangsúlyozta ugyanakkor:

a Fidesz éppen attól Fidesz, hogy sohasem elégszik meg a választások megnyerésével.

„Ennél jóval többet akarunk: azt is keressük, kutatjuk - és ha jó passzban vagyunk, meg is találjuk -, mi is a mélyebb értelme a soron következő választás megnyerésének, mit is kell tennünk azért, hogy a Fidesz győzelmével egész Magyarország és minden magyar nyerhessen” - mondta. A Fidesz élére újabb két évre újraválasztott Orbán Viktor három feladatot jelölt meg: megerősíteni mindazt, amit az elmúlt hét évben elértek; elmélyíteni politikájuk szellemi és lelki alapjait; és megvédeni Magyarország jövőjét, mert „végre-valahára összeszedtük magunkat”.

Európai nemzetek szabad szövetsége kell

Orbán Viktor abban látja az egységes Európa fennmaradását, ha „európai egyesült államok” helyett az európai nemzetek szabad szövetsége jön létre. A kormányfő, azt mondta: vannak olyan országok, amelyek „posztkeresztény és posztnemzeti” korszakba akarnak lépni. Különböző megítélések vannak a kérdésben, azonban úgy biztosan nem lesz egység, ha egymásra akarjuk kényszeríteni a másik gondolkodásmódját, érdekeit és céljait - tette hozzá.

Akkor maradhat fenn az európai egység, ha elfogadjuk egymás különbségeit, ha kölcsönösen megadjuk a kijáró tiszteletet

és ha „európai egyesült államok” helyett az európai nemzetek szabad szövetségét hozzuk létre - mondta.

Magyarország meg fogja védeni határait, meg fogja akadályozni a „Soros-terv” végrehajtását, és végül ezt a küzdelmet is megnyeri - tette hozzá Orbán Viktor. Amikor azt mondjuk, „védjük meg Magyarországot”, akkor azt hirdetjük: meg kell védenünk a munkát, a családot, a biztonságot, a törvények uralmát, az eredményeket, a magyar kultúrát és a jövőnket - hangsúlyozta Orbán Viktor. Szavai szerint

a „Soros-birodalom” fenyegeti Magyarországot, mert útjában állunk annak a tervnek, amely a nemzeteket fel akarja számolni, és kevert népességű Európát akar létrehozni.

A „Soros-tervnek” a migráció csak az eszköze, hogy azzal meggyengítse a nemzeteket és megadja a kegyelemdöfést a keresztény kultúrának - mondta a miniszterelnök, kijelentve ugyanakkor: „amit nem tűrtünk el a szovjet birodalomtól, azt nem fogjuk eltűrni a Soros-birodalomtól sem”.
„A Soros-terv súlyosan veszélyezteti mindennapjaink biztonságát is. Európa bevándorlóországaiban gyakorivá váltak a terrorcselekmények, nőtt a bűnözés, megsokszorozódott a nőkkel szembeni erőszak, és újra felcsap az antiszemitizmus. Ez az, amit meg kell akadályoznunk, ez az a veszély, amelytől az országot meg kell védenünk” - mondta.

A Fidesz elnöksége Fotó: Csudai Sándor - Origo

Rogán Antal: Bátornak kell lenni

Soros György birodalma mindennel szembemegy, ami nekünk szent és fontos, a rombolást tűzte ki célul - jelentette ki Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a kongresszuson tartott beszédében. A tárcavezető úgy fogalmazott: a valódi veszély nem a magyar ellenzékből, hanem a határon túlról érkezik.

Soros György médiahálózata nem beszél az európai terrorhullám áldozatairól, nekik sok száz európai család fájdalma nem számít,

de címoldalakat töltenek meg az illegális migránsok szenvedéseivel - hozta példaként. Bírálta azt is, hogy nem a no-go zónák felszámolását, hanem azok törvényesítését tűzték ki. Ez egyenes út a káosz felé - vélekedett Rogán Antal, aki szerint a „Soros-birodalom hadosztályaival” szemben bátornak kell lenni.

60 ezer család otthontermtését támogatták

2018 azért lesz a családok éve, hogy hangsúlyozzák, a gyermekek a legfontosabbak - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. Novák Katalin, akit a Fidesz alelnökének választottak a tanácskozáson, még az eredmény kihirdetése előtt arról beszélt, hogy

kétszer annyi családtámogatást nyújtanak, mint nyolc éve,

mintegy 60 ezer család otthonteremtését támogatták a csokon keresztül, valamint visszaadták a gyes harmadik évét, hogy aki teheti, a meghatározó években otthon maradhasson a gyermekekkel.
Kitért arra is: számára a Fidesz a katedrálist építők közössége, ahová jó tartozni.

Novák Katalin, a Fidesz új alelnöke szerint a gyermekek a legfontosabbak Fotó: Csudai Sándor - Origo

Riasztó döntésekről beszélt Szijjártó

Biztosítani kell, hogy ha valaki magyarnak születik bárhol is a világban, magyar is maradhasson - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Beszédében külön támogatásról biztosította a Kárpátalján élő magyarokat.

A miniszter a magyar nemzeti érdekek és a keresztény értékek megvédését nevezte az önálló magyar külpolitika felelősségének.

Riasztónak nevezte, hogy nyugat-európai fővárosokban sorra születnek olyan döntések, amelyeknek célja, hogy még több illegális bevándorló és minél kevesebb keresztény jelkép legyen. „Egy ezeréves keresztény nemzet képviselőiként mindezt nem engedhetjük” - jelentette ki Szijjártó Péter.

Egyhangúlag választották meg Orbánt

Orbán Viktort egyhangúlag, 1358 szavazattal választották újra pártelnöknek. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára - aki az európai számvevőszéki taggá választott Pelczné Gáll Ildikót váltja az alelnöki poszton - 1297 szavazatot kapott a küldöttektől. A már eddig is alelnök Gulyás Gergely országgyűlési frakcióvezetőt 1310, Kubatov Gábor pártigazgatót 1298, Németh Szilárdot, a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának elnökét pedig 1281 szavazattal választották újra - ismertette a számokat a szavazatszámláló bizottság részéről Kontrát Károly.