Vágólapra másolva!
Évente átlagosan mintegy 34 ezer kisgyermekes szülőnek segít a kormány a munkába való visszatérésben - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára.
Vágólapra másolva!

A tapasztalatok szerint az anyáknak a szülés után nehezebb újra munkahelyet találni, ezért a kormány kiemelt kedvezményekkel támogatja a GYES-ről visszatérők foglalkoztatását. A kormány a munkahelyvédelmi akció 2013-as bevezetése óta

összesen 39 milliárd forint kedvezményt adott

a versenyszférában a munkáltatóknak, mert szülésből visszatérő anyát foglalkoztattak.

Kifejtette: az a cég, amely GYES-ről visszatérő édesanyát foglalkoztat, mentesül a szociális hozzájárulási adó és szakképzési hozzájárulás alól bruttó 100 ezer forint havi bérig. A kedvezményt

kettő, nagycsaládosok esetében három évig

lehet igénybe venni.

Az intézkedés eredménye Rétvári Bence elmondása szerint, hogy csak az üzleti szférában ez a kedvezmény 2013-ban havonta átlagosan több mint 25 ezer, 2014-ben 37 ezer, 2015-ben 39 ezer, 2016-ban 37 ezer, 2017 nyaráig 34 ezer kisgyermekes szülő foglalkoztatását segítette elő.

Az államtitkár felhívta a figyelmet, a családokat és a munkáltatókat egyaránt segítő intézkedés, hogy már részmunkaidős foglalkoztatás esetén is megkapják az édesanyák után a kedvezményt a munkáltatók.