Elég volt az intézményesült uniós politikai zaklatásból

Századvég konferencia
Deutsch Tamás, EP-képviselő.
Vágólapra másolva!
Elég volt az intézményessé vált politikai zaklatásból, amelyet az Európai Unió Magyarországgal szemben gyakorol - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!
Deutsch Tamás (korábbi felvétel) Fotó: Polyák Attila - Origo

A politikus kifejtette: folyamatossá és gyakorlattá vált, hogy az uniós támogatási források megvonásában testet öltő

fenyegetéssel, támadásokkal, politikai "hisztivel"

akarják Magyarországot arra ösztönözni, változtassa meg a bevándorlással kapcsolatos elutasító álláspontját.

A zaklatásnak az élet egyetlen területén, így a politikában sincs helye, mondta Deutsch.

Arról is beszélt, hogy az Európai Unió szabad és szuverén országok együttműködése, nem részvénytársaság, amelyben főrészvényesek - mint Soros György és az unió vezető politikusai - utasításokat adnak a többieknek.

A képviselő hozzátette, a szabadság fontos értéke az európai együttműködésnek. Ez azt is jelenti, hogy

az unió tagországai szabad akaratukból működnek együtt, cserélnek véleményt és alakítanak ki álláspontot.

A Fidesz elutasítja azokat a törekvéseket, amelyeket ezt a rendszert akarják "meghekkelni" - közölte.
Deutsch Tamás beszélt arról is, Magyarország élni akar azzal a lehetőséggel, amely

minden országot és társadalmat megillet, hogy maga dönthesse el, kikkel szeretne együtt élni.

Elutasítják a Soros-tervet, mert fenyegetést jelent, és már nem csak egy milliárdos "hóbortok" tervéről van szó, hanem egy politikai program lett, amely meghatározza az uniós intézmények politikai gyakorlatát is - hangsúlyozta.

A képviselő megjegyezte, az unió vezetői politikai tárgyalásokat folytatnak egy olyan emberrel, aki nem politikai tényező, de erős befolyást szeretne saját magának szerezni - utalt ezzel Soros Györgyre, hozzátéve, hogy többször állam- vagy kormányfőként kezelik és fogadják őt a politikusok Brüsszelben.