Tornázik a Bulgáriában balesetet szenvedett lány

Burkus Vanessza, Szeged, mesterséges kóma, kómába esett lány
Szeged, 2017. augusztus 10. A Bulgáriában balesetet szenvedett, majd kómába esett 19 éves nőt mentők viszik a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetébe 2017. augusztus 10-én. MTI Fotó: Rosta Tibor
Vágólapra másolva!
Szülővárosában, Szegeden folytatja a rehabilitációt a Bulgáriában autóbalesetet szenvedett lány. Burkus Vanessza a TV2 Tények  kamerái előtt már tornázott is, illetve arról is beszélt, hogy mire emlékszik a baleset körülményeiből.
Vágólapra másolva!

mondta Burkus Vanessza a Tények riporterének Szegeden, a Szent Vincent Rehabilitációs Intézet tornatermében. A Bulgáriában autóbalesetet szenvedett lány Budapest után otthon folytatja a felépülést. Vanessza intenzív rehabilitációs programban vesz részt, napról napra jobban van.

Egy hete jár a szegedi intézetbe: napi két alkalommal, délelőtt tornára, délután meg logopédushoz.

Vanessza korábban azért ment Bulgáriába, hogy meglátogassa idegenvezető barátját. Az autópályán azonban lerobbant a kocsijuk. Ki sem tudtak szállni, egy másik autó hatalmas sebességgel beléjük rohant. A lány a Tényeknek elmondta, hogy nem emlékszik a balesetre. Csak a budapesti kezelés idején kezdett visszatérni az öntudata.

Szeged, 2017. augusztus 10. A Bulgáriában balesetet szenvedett, majd kómába esett 19 éves lányt mentők viszik a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetébe 2017. augusztus 10-én. MTI Fotó: Rosta Tibor Forrás: MTI/Rosta Tibor

Vanesszát a karambol után Bulgáriában csupán életben tartották. Hazaszállítása után derült ki, hogy időközben baktériumok támadták meg a szervezetét és tüdőgyulladása is van.

Sokáig kérdéses volt, hogy felébred-e az éberkómából.

A Vanesszát rehabilitáló szegedi intézet alapítója, Détár Vilmos a Tényeknek elmondta, hogy a baleset óta nyomon követte a lány rehabilitációját. Amikor Vanessza a budapesti Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetből visszakerült Szegedre, azonnal felvette a kapcsolatot a kislány családjával, így már a héten megkezdődhetett a rehabilitációs torna.

A lány gyógytornásza, Lengyel Dorottya a Tényekben elmondta, hogy Vanessza állapota rendkívüli ütemben javul.

- mondta Vanessza gyógytornásza a Tényeknek.

Vanessza most már nap, mint nap a családjával lehet a szülővárosában Szegeden, ami önmagában sokat segít a felépülésben.