Tuzson Bence: A térség államai nem akarnak megváltozni

Tuzson Bence Tuzson Bence - interjú a P+ TV-ben
Tuzson Bence - interjú a P+ TV-ben
Vágólapra másolva!
Csehország, Lengyelország és Szlovákia egyetértenek Magyarországgal abban, hogy„ezeknek az országoknak nem szabad megváltozniuk”, ugyanebben a kulturális közegben akarnak élni, párhuzamos társadalmak nélkül - mondta az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár.
Vágólapra másolva!

Beláthatatlan pénzügyi következményei lennének, ha megvalósulna a

Soros-terv azon kitétele, hogy az érkezők kilencmillió forintos támogatást

kapnának, megjegyezve, ez Magyarországon kilencévi minimálbérrel volna egyenlő.

Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár Fotó: Polyak Attila - Origo

Hangsúlyozta: Magyarország a saját fejlődésére akar koncentrálni, „nem olyan feladatokra, amiket nem szeretnénk”, s arra emlékeztetett, a szakértők korábbi kétségei dacára sikerült az államadósság csökkentése mellett

gazdasági növekedést elérnie.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az államtitkár megjegyezte: „semmiképpen nem helyes” mindenkit beengedni az Európai Unióba, majd ezeknek az embereknek segélyeket osztogatni.