Meghosszabbítják az 1-es villamos vonalát

CAF Urbos villamos
Nyáron több légkondicionált jármű közlekedik majd az 1-es villamos vonalán.
Vágólapra másolva!
A budapesti villamoshálózat fejlesztése keretében az Etele térig meghosszabbítják az 1-es villamos vonalát.
Vágólapra másolva!

2019 elejétől Budapest leghosszabb, számos fontos csomópontot átszelő villamosvonala újabb átszállásmentes kapcsolatot biztosít majd Kelenföld és Pest között - tartalmazza a fővárosi önkormányzat közleménye.

Az Etele téri útvonal-hosszabbítástól azt várják, hogy csökken a környék autóforgalma, zajterhelése, javul a levegőminőség. Az új villamosvonal-szakasz részeként az

Etele úton végig füvesített lesz a pálya

- teszik hozzá.

A vonal meghosszabbításához szükséges építkezés első ütemében november 12-étől a

Fehérvári út irányába egyirányúsítják az Etele utat

a Bártfai utca és a Fehérvári út között. A tényleges munkálatok 13-án, hétfőn kezdődnek, és a tervek szerint 2019 elején az Etele téri végállomáson szállhatnak át az 1-es villamosra a Kelenföldi pályaudvarra érkező vonatokkal, a Volánbusz helyközi buszjárataival, az M4-es metróval, valamint a budai fonódó villamoshálózat 19-es és 49-es járatával érkezők.

A villamos új, Etele út/Fehérvári út és Kelenföld vasútállomás közötti szakaszán hosszan fedett, korszerű utastájékoztatási felületekkel ellátott megállók épülnek. A Tétényi úttól a Bártfai utcáig a vágányok között fákat, cserjéket ültetnek. Az Etele tér felől

a peronok és a megállók is akadálymentesen megközelíthetők lesznek.

CAF Urbos villamos az 1-es vonalon Forrás: iho.hu/Kemsei Zoltán

A közlemény szerint a mintegy 1,7 kilométeres hosszon épülő új vonalszakasz az Etele úton középen vezet, balra kanyarodik a Somogyi útra, és az Etele téren épülő négyvágányos végállomásra fut majd be. Az építkezés során nem lehet elkerülni egy fasor eltávolítását, ám azokat a fákat, amelyeket lehet, átültetik. Emellett csaknem ötszáz új fát és mintegy tizenegyezer cserjét ültetnek.

A fejlesztés részeként a Etele parkban megújul a növényzet, az összes járófelület, a dísztér, új szökőkút és a térrel párhuzamosan

kétsávos kerékpárút épül.

A beruházásához kapcsolódóan a XI. kerületi önkormányzat felújítja a Tétényi út és a Fejér Lipót utca közötti parkot és játszóteret, az Etele út északi oldalán a Somogy út és a Bártfai út közötti szakaszon található parkot, valamint a Tétényi út két útpályája közötti elválasztó sávot.

A 8,63 milliárd forint értékű fejlesztést 8,5 milliárd forinttal támogatja az Európai Unió a közlekedésfejlesztési operatív program keretében. A projekthez kapcsolódóan 2018 nyarán megújul majd az 1-es villamos vonala a pesti oldalon a Győrffy István utca és a Mester utca közötti, 1,6 kilométeres szakaszon - közölte a fővárosi önkormányzat.