Soros katonái áskálódnak Magyarország ellen

Halász János beszél frakcióülés Közéleti személyiség foglalkozása politikus SZELLEMI TEVÉKENYSÉG SZEMÉLY
Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a frakció szóvivője.
Vágólapra másolva!
A Fidesz értékelése szerint felerősödtek a támadások Magyarország ellen a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció miatt.
Vágólapra másolva!

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője sajtótájékoztatóján azt mondta: a

liberálisok kezdeményezésére

a brüsszeli házbizottság napirendre vette a nemzeti konzultációt, erről "büszkén számolt be" Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakcióvezetője és Ujhelyi István, a szocialisták európai parlamenti képviselője is. Felidézte: korábban az Európai Bizottság is ezzel fenyegetőzött, hétfőn pedig az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága döntött úgy, hogy még az idén meghallgatást szervez. Hozzátette: a meghallgatást az a Judith Sargentini zöldpárti képviselő kérte, aki a Magyarországot támadó Soros-jelentés készítését is koordinálja.

Halász János hangsúlyozta: mindebből egyre világosabb, hogy Brüsszel

az európai emberek helyett Soros Györgyöt és a Soros-tervet védi.

Végre akarják hajtani Soros György minden korábbi migránspárti javaslatát: Európa betelepítését migránsokkal, a kötelező kvótát, a felgyorsított családegyesítést, a Soros-szervezetek bevonását a menekültügyi eljárásokba és a bevándorlást elutasító tagállamok megbüntetését - fejtette ki.

Szerinte ennek a része az is, hogy a nemzeti konzultáció miatt most meg akarják büntetni Magyarországot.

- fogalmazott a Fidesz frakciószóvivője.

Felháborítónak nevezte, hogy a magyar ellenzék politikusai ehhez még asszisztálnak is, hiszen az MSZP, a DK, az LMP, a PM brüsszeli képviselői támogatják ezeket a javaslatokat.

Hozzátette:

Szél Bernadett, az LMP elnöke szerdán egy olyan brüsszeli biztossal kampányolt, aki Soros György "megbízható katonájaként rendszeresen támadja a magyar bevándorláspolitikát",

Magyarország megbüntetését követelte, és bírálta a migránspárti Soros-szervezeteket érintő átláthatósági törvényt.

"Soros katonái tehát aktívan áskálódnak Brüsszelben Magyarország ellen, minden eszközt bevetnek, hogy rákényszerítsék hazánkra a Soros-tervet" - hangsúlyozta Halász János, aki szerint ezt csak együtt tudjuk kivédeni, ezért arra kért mindenkit, hogy

november 24-éig töltse ki, és küldje vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet.

Arra a kérdésre, leállítják-e a nemzeti konzultációt az Európai Parlament kérésére, Halász János azt mondta: majd még meglátják, mit kér az EP, egyelőre még csak napirendre tűzték ezt a kérdést. Ugyanakkor közölte: biztos, hogy megvédik Magyarországot, és nem engednek a politikájukból, mert a magyar emberek többsége is ezt akarja.