Több késszúrással megölte a lányt, elrejtette a holttestét

Vágólapra másolva!
Egy férfi tavaly tavasszal több késszúrással megölt, majd egy erdőben elrejtett egy fiatal kakucsi lányt. Most előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség.
Vágólapra másolva!

Szabó Ferenc főügyész felidézte: a férfi és a lány egy faluban élt, általános iskolás kora óta ismerték egymást. Tavaly március 4-én hajnalban a férfi autóval a lányért ment egy fővárosi szórakozóhelyhez, és Kakucs felé indultak.

A férfi addigra már a gépkocsiba bekészített egy vadásztőrt.

A vádlott a falu közelében lévő erdős részen megállította az autót, elővette a vadásztőrt és többször megszúrta a lányt, aki perceken belül meghalt. A férfi a holttestet az erdőbe vonszolta, ott a lány kabátjával, ágakkal, avarral letakarta, táskáját az erdőben elrejtette, majd hazament. A kést otthon a kéménybe dugta.
A nyomozók három napon belül azonosították és elfogták a férfit, aki azóta előzetes letartóztatásban van.