A csatkai kegyhely felújításáért indult zarándoklat a Vatikánba

Vágólapra másolva!
Székely János szombathelyi megyéspüspök vezetésével több mint negyvenen indultak el vasárnap Zalalövőről a Vatikánba, a pápához, hogy az európai cigányság egyik legjelentősebb zarándokhelyének, a csatkai kápolnának és környezetének rendbetételére hívják fel a figyelmet.
Vágólapra másolva!

Kövesi Csaba, a zarándoklatot szervező zalalövői Áldott Kereszt Egyesület elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta: a Veszprémi Egyházmegyéhez tartozó Komárom-Esztergom megyei Csatka az 1800-as évek közepe óta vallási központ, a Mária-út része. Évente több ezer zarándok érkezik Csatkára Európa számos országából, sokan csodás gyógyulásokról is beszámoltak, amelyeket az ottani forrásnak tulajdonítanak.

Az egyesület célja a terület és az infrastruktúra rendbetétele és a búcsújáróhely fejlesztése. Ez magában foglalja a nagytemplom felújítását, erdei iskola és cigánymúzeum kialakítását, a közművek kiépítését, valamint a parkosítást – és minderre a pápa áldását is kérik.

A szervezet támogatást nyert a munkálatokhoz az Emberi Erőforrások Minisztériumától – Balog Zoltán miniszter fővédnöke is a mostani zarándoklatnak –, ennek révén nyáron már elkezdte az egyesület a búcsújáróhely felújítását.

Ferenc pápa szerdai audienciáján a zarándokok egy eurót kérnek majd az egyházfőtől, hogy ezzel a jelképes felajánlással is felhívják a figyelmet a zarándokhely felújításának szükségességére, a hit erős szerepére és a cigányságra.