Lengyel neonácik tartották a molinót Vona beszéde alatt

Vágólapra másolva!
Ahogy arról korábban az Origo beszámolt, Vona Gábor és pártja hangosan dicsekedett „új” lengyel szövetségesével, a korábban neonáci botrányokba keveredett, utcai mozgalmárból lett, lengyel országgyűlési képviselővel, Robert Winnickivel. Vona személyesen posztolta a „jó hírt” Facebook-oldalán, miszerint megegyezetett Winnickivel az állandó, közös parlamenti közgyűlés létrehozásában. Időközben arra is fény derült, hogy a Jobbik idei október 23-i megemlékezésén a Winnickihez köthető ifjúsági szervezet, a Młodzież Wszechpolska (Összlengyel Ifjúság) tagjai tartottak transzparenst, akik szintén homofób és neonáci botrányba keveredtek hazájukban. Ez különösen azért mulatságos, mivel Vona és a „főnöke”, Simicska Lajos hónapok óta azon dolgozik inaszakadtából, hogy valamilyen fondorlatos módon elnyerje a balliberális szavazók bizalmát.
Vágólapra másolva!

A Simicska–Vona-projekt sikeres kimenetele kétségesnek tűnik, különösen arra tekintettel, hogy lépten-nyomon aggasztó részletek buknak ki a Jobbik külföldi szövetségeseiről. Winnicki pártja a lengyel Nemzeti Mozgalom (Ruch Narodowy) és a körülöttük lévő politikai szövetségesek ugyanis nem igazán követik a Jobbik féle álkonszolidációt, és Vonáékkal szemben nem a melegeknek, illetve a baloldalnak udvarolnak, hanem megmaradtak xenofóbnak és melegellenesnek. Vélhetően úgy gondolják, hogy a Jobbik is.

A Zoom számolt be arról, hogy a Jobbik idei október 23-i megemlékezésén jelen volt és Vona beszéde alatt transzparenst tartott a Młodzież Wszechpolska (Összlengyel Ifjúság, All-Polish Youth) mozgalom több tagja. Ahogy a korábbi cikkünkben megírtuk, ez az a szervezet, amely erősen köthető a Winnicki-féle Nemzeti Mozgalomhoz, és amely minden évben megszervezi a „Független Márciust”, ahova egész Európából érkeznek a radikálisok, így Magyarországról is.

Összlengyel Ifjúság tagjai molinót tartanak Vona Gábor Jobbik elnök beszéde alatt. Forrás: Zoom.hu

A Jobbiknál idén is vendégeskedő Összlengyel Ifjúságnak Winnicki a mai napig a tiszteletbeli elnöke, sőt úgy tudjuk, hogy Winnicki pártját, a Ruch Narodowyt 2012. november 11-én, a Függetlenség Menete után alapította meg az Összlengyel Ifjúság (Młodziez Wszechpolska) és a Nemzeti Radikális Tábor (Obóz Narodowo-Radikalny, ONR)

A két szervezet azóta is összetart és együttműködik.

Homofób és neonáci botrányok

Az Összlengyel Ifjúság azzal került reflektorfénybe, hogy pár éve kövekkel és tojással dobálták meg több lengyelországi melegfelvonulás résztvevőit, azonban nem ez volt a legkirívóbb eset az ifjúsági szervezet körül.

2015-ben azzal keltettek botrányt, hogy több tagjuk náci karlendítéssel köszönt, amit egy újság képekkel alátámasztva megírt.

(Elszomorító, hogy a szervezet egyik prominense azzal védekezett, hogy ez nem náci karlendítés, mivel szerinte ehhez hasonló mozdulattal köszönt II. János Pál lengyel pápa is...)

Ezek az emberek minden bizonnyal mit sem sejtenek arról, hogy a Jobbik mára már - természetesen csak a látszat szintjén - egy balliberális oldal felé udvaroló párttá vált, és jó szívvel jöttek el a régi szövetséges 1956-os megemlékezésére, ahová egyébként látványosan kevesen mentek el.

Vona és Winnicki régi barátsága

Vona és Winnicki, illetve a hozzá köthető körök barátsága nem új keletű, hiszen Vona köszöntő levelet írt a lengyel Nemzeti Mozgalom első kongresszusára még 2013-ban, amiben akkor már egy szövetség, a „Tengertől tengerig tengely” létrehozását sürgette. A Zoom pedig arról is beszámolt, hogy

a jobbikos Gyöngyösi Márton is részt vett Winnicki pártjának kongresszusán,

és ekkor szóba került a két párt - tehát a Jobbik és a lengyel Nemzeti Mozgalom - közös Európai Parlamenti indulása is, mint lehetőség.

Ekkoriban még Vona „cigánybűnözésről” beszélt, Gyöngyösi pedig a „zsidókat” akarta listázni a Parlamentben.

Winnicki meg utcai mozgalmár volt, akit számos esetben a lengyel és német neonácik közötti összekötő emberként neveztek meg. Nagyot fordult a világ, vagyis mégsem.

Vona és Winnicki Forrás: Alfahír

Nemcsak Vona és a Jobbik ápol szoros kapcsolatot a lengyel radikálisokkal, hanem a párt ifjúsági szervezete, a Jobbik IT is Együttműködési Megállapodást kötött az Összlengyel Ifjúsággal még 2013-ban.

A barátság/szövetség a lengyel neonácikkal tehát állandó, olyannyira, hogy 2017-ben is az Összlengyel Ifjúság tagjai tartottak transzparenst Vona beszéde alatt.

Különösen mulatságos, ahogy a Zoom beszámolója szerint a Jobbik az október 23-i megemlékezését követően próbálta magyarázni a bizonyítványát, és a Jobbik IT és az Összlengyel Ifjúság szövetségét csupán „szimbolikus együttműködésnek” nevezték.

Emellett a Jobbik azzal is védekezett, hogy a transzparenst tartó, ifjú lengyel radikálisok „nem meghívásra”, hanem saját szervezésben jöttek, de azért a Jobbik IT vezér, Farkas Gergely körbevezette a Parlamentben a lengyel barátaikat.

Köpönyegforgatás a javából

Szóval, ahogy az utóbbi időben megszokhattuk, a Jobbik látszatra próbál a liberális irány felé nyitni, és Vona cicákat, kutyákat simogat, továbbá derűsen elbeszélget Kálmán Olgával Simicska Lajos tévéjében, valójában persze megmaradtak radikálisnak, és továbbra is jó viszonyt ápolnak a hazájukban homofób és fajgyűlölő botrányokba keveredett pártok tagjaival.

A magyar választók szemfényvesztése tehát teljesen felesleges, mert ki tudna egy olyan pártnak hinni, aki itthon azt hangoztatja, hogy számít a melegszavazatokra, viszont olyan külföldi szövetségessel dicsekszik, aki nyíltan homofób.

Aki itthon azt kommunikálja, hogy a liberálisok nagy barátja, viszont olyan külföldieket lát vendégül, és olyanokkal szövetkezik, akik neonáci és cigányellenes botrányokba keveredtek korábban.