Azért is erősödik a Fidesz, mert az ellenzék nem kínál alternatívát

Vágólapra másolva!
A Fidesz erősödésének egyrészt az az oka, hogy az ellenzéki pártok politikája nem kínál vonzó alternatívát, másrészt a kormánypárt nem vét hibát, így azoknak akik eddig is támogatták, nem kell váltaniuk - jelentette ki Farkas Örs politológus az M1 aktuális csatornán.
Vágólapra másolva!

Az elemzőt annak apropóján kérdezték, hogy a Medián felmérése szerint

a teljes népességen belül 40 százalékosra, vagyis hat és fél éve nem látott csúcsra nőtt a Fidesz népszerűsége.

Mint elmondta: a kormánypárt és az ellenzéki pártok közötti hatalmas különbség (a második Jobbiknak 11 százalékot mért a kutatóintézet) annak tudható be, hogy egyik ellenzéki párt sem volt képes olyan témát felvetni, ami a választókat valóban érdekelte volna. Kizárólag pártpolitikáról, az egymáshoz való viszonyukról beszélnek.

Ezzel szemben a kormánypárt következetesen beszél az általa megfogalmazott fontos témákról, mint a migráció, vagy a gazdasági növekedés.

Vagyis amíg az ellenzéki pártok nem találnak kormányzati célokra vonatkozó kommunikációt, nem fognak új támogatókat szerezni - tte hozzá.
Arról is beszélt a szakértő: általános jelenség, hogy egész Európában rosszul szerepelnek a baloldali pártok és azok a többnyire jobboldali pártok erősödtek, akik a migrációval kapcsolatban az államot védő álláspontot képviselnek.
Vagyis a migráció egész Európában befolyásolja a választások eredményét - mondta Farkas Örs.