Washingtonban tárgyal Kovács Zoltán és Bakondi György

Vágólapra másolva!
Washingtonban tárgyal Kovács Zoltán kormányszóvivő és Bakondi Gyögy, Orbán Viktor miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Vágólapra másolva!

Kovács Zoltán kormányszóvivő azt mondta, hogy a háromnapos látogatás alkalmával amerikai kormányzati politikusokkal, törvényhozókkal, politikai elemzőkkel folytattak megbeszéléseket és találkoztak az amerikai sajtó képviselőivel is.

A látogatás illeszkedik a félévente tartott amerikai vizitek sorába, amikor a kormányszóvivő szakmai szervezetekkel és a sajtó képviselőivel ismerteti meg a magyar álláspontot különböző ügyekben.

A megbeszéléseken ezúttal elsősorban biztonságpolitikai kérdésekkel és az illegális migrációval foglalkoztak.

Bakondi György és Kovács Zoltán látogatást tett a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) központjában, ahol főként a válságkommunikációs technikákról tájékozódtak.

A terrorizmus elleni küzdelem volt a megbeszélések tárgya a belbiztonsági minisztériumban a helyettes államtitkárral folytatott megbeszéléseken és a terrorizmust figyelő washingtoni központban is.

Kovács Zoltán közlése szerint mindenütt értik és megértik a magyar aggodalmakat az illegális migráció miatt, és az intézkedéseket a határvédelem ügyében.

- mondta. Szerinte az amerikaiak nemcsak megértik, hanem támogatásukról is biztosítják az illegális migráció elleni magyar intézkedéseket.

A kormányszóvivő és Bakondi György megbeszéléseket folytatott amerikai törvényhozókkal, köztük Dennis Ross floridai és Andy Harris marylandi republikánus képviselőkkel, valamint a kongresszusban rendkívül befolyásos Devin Nunes, kaliforniai republikánus képviselővel. Látogatást tettek több fontos kutatóközpontban is, például a Heritage Alapítványnál, a számos kérdésben újszerű véleményeket és tanácsokat megfogalmazó Világpolitikai Intézetnél, valamint a Kongresszusi Kutató Szolgálatnál, amely az amerikai törvényhozókat háttérinformációkkal és elemzésekkel ellátó intézmény.

Kovács Zoltán azt mondta, nemcsak biztonságpolitikáról és illegális migrációról volt szó ezeken a megbeszéléseken, hanem

a magyar gazdaság vitathatatlan eredményeiről, a magyar modell sikereiről, valamint a Visegrádi Négyek (V4) országcsoport együttműködéséről is.

"A közép-európai régió olyan térség, amellyel az Egyesült Államoknak stratégiai partnersége van" - mondta a kormányszóvivő. Szerinte a visegrádi együttműködés mind a négy résztvevő országa örömmel tekint az Egyesült Államokkal folytatott politikára.

Kovács Zoltán azt is mondta, a V4-ek együttműködése annak a tanúbizonysága, hogy hogyan lehet tagállami keretek között együttműködni, és ezzel az európai együttműködést erősíteni.

Kitért arra is, hogy a V4-ek egésze gazdaságilag is jobban teljesít, mint Európa, sőt, bizonyos vonatkozásokban jobban teljesítik az Európai Unió előírásait, mint egyes nyugat-európai tagországok. A szóvivő Európa gazdasági motorjának nevezte a közép-európai térséget. Jelezte azt is, hogy a magyar gazdaság sikereit az amerikai partnerek elismeréssel fogadták.