Megvadult kutyák gyilkos támadásai

kutya, őrkutya, harcikutya, házörző állatok, házörző, ugató kutya
Vágólapra másolva!
Az elmúlt hónapokban több kutyatámadás történt az országban. A megtámadott emberek közül néhányan súlyosan megsérültek, de volt olyan is, aki nem élte túl a támadást, köztük egy kisfiú. Az agresszív kutyák többsége harci kutya volt, de nem mindegyik.
Vágólapra másolva!

Csak egy autó tudta megállítani

Egy férfi 2015-ben költözött egy budapesti, XV. kerületi házba, amihez tartozott egy kis udvar is. A 9 éves staffordshire terrierje már korábban, az utcán is rátámadt egy gyalogosra.

A ház udvarának ajtaját csak úgy lehetett biztonságosan bezárni, ha a kulcsot kétszer elfordították a zárban, máskülönben már egy kisebb széltől is kinyílt. A férfi mindezt tudta, mégsem zárta be az ajtót, a kutyáját pedig kiengedte az udvarra, ahonnan kiszökött az utcára, és megtámadott egy nőt.

képünk illusztráció Forrás: AFP/Jimmy Hansen

Beleharapott a kezébe, és a földre rántotta, a nő kiabálva próbált segítséget kérni, miközben a kutya egyre agresszívabban marcangolta.

Többen is a segítségére siettek, próbálták kézzel, lábbal és egy fadarabbal is leszedni a kutyát a nőről. Amikor sikerült, a kutya az egyik segítő férfira támadt, és több helyen megharapta. Egy autós vetett véget a támadásnak, a sofőr elütötte a kutyát, de nem pusztult el, visszafutott a házba.

A megtámadott nő életveszélyes, a férfi súlyos sérüléseket szenvedett.

Hörgést és sírást hallottak a kertből

Egy másik eset, amikor egy nő látogatóba vitte a kétéves fiát az élettársa nagynénjéhez egy tarnaörsi házba. Mindhárman kint voltak a kertben, de az anyának valamiért be kellett mennie a házba.

Az élettársa nagynénjét kérte meg, hogy vigyázzon a kisfiúra, de a nő is bement a házba nem sokkal később, a gyerek így egyedül maradt az udvaron.

A kisfiú átsétált a szomszéd kertjébe. Ezt könnyen megtehette, a két ház között nem volt kerítés.

Egy láncra kötött nagytestű kutya elkapta a tarkójánál, és rángatni kezdte, utána több helyen is megharapta a kisfiú fejét.

A kutya gazdái kiszaladtak az udvarra, mert hangos sírást és hörgést hallottak. Ők is csak ütve és rugdosva tudták leszedni a kutyát a gyerekről, akinek koponyacsontig hatoló sérülések lettek a fején.

Egy falka támadt rá

A szlovákiai Dévényújfalun egy 45 éves férfitól szökött meg hat kutya, mert nem volt rendes kerítése. A falka a dévényi tó környékén kóborolt, amikor rátámadtak egy 34 éves férfira.

Olyan súlyos sérüléseket okoztak neki, hogy szinte azonnal meghalt. Gyakorlatilag szétmarcangolták.

A hat kutyát elaltatták.

Meg akarta javítani a kerítést, ez lett a veszte

A két kutya, ahogy mindig, szabadon volt engedve a nagyecsedi ház udvarán. A rossz, lyukas drótkerítésen átszöktek a szomszéd férfihoz, aki akkor még el tudta kergetni egy lapáttal a két harci kutyát.

Ez után elkezdte megjavítani a kerítést, hogy ne tudjanak ismét átmenni a bull terrierek, de munka közben újra rátámadtak.

A földre esett, ahol a kutyák a kezét és a lábát kezdték harapdálni. A lábát úgy szétmarcangolták, hogy látni lehetett a sípcsontját.

Miközben a kutyák marcangolták, segítségért kiáltott, a szomszédjai meghallották és a segítségére siettek.

Végül sikerült visszakergetniük a kutyákat, és hívták a mentőket. A férfi életét sikerült megmenti, de a lábát a kórházban amputálni kellett. Ezután hosszú időre fekvőbeteg lett, ezért keringési elégtelenség alakult ki nála, ami miatt nem sokkal később meghalt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Egy nappal korábban még békésen játszottak

A kisfiú a dédszüleinél nyaralt Máramarosszigeten, ahol éppen látogatóban volt a nagybátyja is Olaszországból. A 18 éves férfi magával hozta az amstaff fajtájú kutyáját is.

A kisfiút reggel támadta meg a rövid időre felügyelet nélkül hagyott kutya.

A dédszülők próbálták meg kiszabadítani a gyereket az állat agyarai közül. A mentősöket az egyik szomszéd hívta ki, de mire odaértek a fiú már halott volt. A kutya átharapta a kisfiú torkát.


A gyerek dédnagymamája nem érti, hogyan történhetett a tragédia, egy nappal korábban a kisfiú még békésen játszott a kutyával az udvaron.

Szakértő: Félelemből is támadhatnak

Természetesen a fenti esetekkel nem azt akarjuk mondani, hogy minden kutyától félni kell, az viszont biztos, hogy fontos az óvatosság. Az Origónak Wirth-Veres Gábor kutyaoktató elmondta, hogy

a kutyák normális esetben nem támadnak emberre.

Ha mégis, akkor a leggyakoribb esetben az emberek nem ismerik fel a kutya jelzéseit, és tovább folytatják az állat ingerlését. Támadhatnak még területvédelemből vagy félelemből is, amikor sarokba szorítják őket.