Megkezdődött a Koszovóról szóló nemzeti konzultáció Szerbiában

Vágólapra másolva!
Megalakult a Koszovóról szóló nemzeti konzultációval megbízott munkacsoport Szerbiában, amelynek feladata a következő néhány hónapban a politikai, civil és tudományos élet képviselőinek meghallgatása lesz - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) kedden.
Vágólapra másolva!

A nemzeti konzultáció ötletét Aleksandar Vucic köztársasági elnök vetette fel júliusban, amikor azt mondta, Szerbiának rendeznie kell a Koszovóval fenntartott viszonyt annak érdekében, hogy ezt a terhet a jövő generációinak ne kelljen tovább cipelnie, és Szerbia is tovább tudjon lépni. Az államfő aláhúzta:

tartós megoldásra van szükség, amely kizárja az összetűzések lehetőségét.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ezt azonban Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet.

Veljko Odalovic, a szerb külügyminisztérium főtitkára az RTS-nek elmondta, hogy a konzultáció első körében, kedden jogászprofesszorok véleményét hallgatja meg Nela Kuburovic igazságügyi miniszter és Marko Djuric, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője, illetve a nemzeti konzultációval megbízott munkacsoport elnöke.

Aleksandar Vucic szerint a társadalom minél szélesebb körének bevonására van szükség a konzultáció során,

hogy az eredményt, illetve az azt követő döntést mindenki magáénak érezze.

Az államfő hétfő este a belgrádi Pink Televízióban kiemelte, tisztában van azzal, hogy sok támadás éri majd a döntésekért, bármilyen irányba is mutassanak azok. Úgy fogalmazott:

a megoldási javaslattól függően vagy gyávának nevezik majd vagy árulónak.

Ez utóbbi kijelentésével Aleksandar Vucic arra utalt, hogy egyes bírálatok szerint a nemzeti konzultáció csak színjáték, és semmi eredménye nem lesz, a célja csupán annyi, hogy elterelje a figyelmet az ország más problémáiról, míg mások szerint az úgynevezett belső párbeszéd végeredménye az lesz, hogy Szerbia mégiscsak elismeri Koszovó függetlenségét.