Simicska Lajos Indexe összekeverte a filozófiát a víziló fiával

Gyurcsány Ferenc 2017. május 1. DK
Vágólapra másolva!
Hogy ne maradjon titokban, most elmondjuk, hogy bár meglepően hangzik, Magyarországon voltaképpen két valóság is létezik egymás mellett: az igazi, meg az Indexé. Ez mára teljesen biztossá vált, hiszen csak így fordulhatott elő, hogy ugyan Soprontól Nyíregyházáig mindenki úgy tudta, hogy Orbán Viktor pert nyert Gyurcsány Ferenc ellen, az Indexen mégis a totális fordítottját lehetett olvasni a hírnek. Egészen 14 napig, amikor is Simicska Lajos hírportáljára rárúgta az ajtót az élet.  
Vágólapra másolva!

Elég vicces helyreigazítást közölt ma reggel a belvárosi flaszteren csak "Tévedhetetlen.hu-nak" becézett Index újság. Az ország leghitelesebb hírforrása nem aprózta el, október 17-én fogta magát, és a "Deutsch Tamás feljelentette Gyurcsányékat az EU-nál" címen futó cikkében teljesen váratlanul három kerek állítást is megfogalmazott. Íme:

  1. A Gyurcsány Ferenc által Orbán Viktorral szemben indított peres eljárás Orbán Viktor pervesztességével zárult.
  2. Orbán Viktornak ezért perköltséget kellett fizetnie.
  3. Sőt, a kormányfőnek szégyenszemre még bocsánatot is kellett kérnie a DK főkolomposától.

Minden kezdet nehéz, most majd az Index is megtanulja.

Hiszen nincs ezzel a cikkel semmi baj, legfeljebb annyi, hogy a fenti három kőkemény kijelentés mindegyike kőkemény hazugság és/vagy nettó hülyeség.

Merthogy a valóságban a következő történt, ezt is mutatjuk:

  1. Az Indexet lázba hozó perben Orbán Viktor nyert Gyurcsány Ferenc, illetve a neve alatt futtatott Altus céggel szemben, jogerősen.
  2. Mindebből értelemszerűen az is következik, hogy Orbán Viktornak egy forint perköltséget sem kellett fizetni, ellenben ugye Gyurcsányékkal.
  3. És képzeljék, Orbán Viktornak még csak bocsánatot sem kellett kérnie senkitől.

Kellene most ideírni valami tanulságfélét, de tényleg nehéz. Annak mindenesetre örüljünk, hogy ha még 14 napig is tartott, a valóság azért az Indexet is utolérte. Vagy ahogy a HVG mostanában zsolozsmázza:

Úgy legyen, ámen.