Erre nagyon figyeljen oda halottak napján

Halottak napja mécses síremlék sírkő  temető mindenszentek
Pécs, 2011. október 28. A közelgő halottak napjára rendbe hozzák a sírokat és virágokkal, koszorúkkal díszítik fel a hozzátartozók a pécsi köztemetőben. MTI Fotó: Kálmándy Ferenc
Vágólapra másolva!
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi temetők mindenszentek és halottak napja alkalmából a hét végéig. Sokkal több lopás és baleset történik ezekben a napokban mint egy átlagos napon. Ahogy a tüzek száma is nő. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
Vágólapra másolva!

Pillanatok alatt óriási tűz lehet

Halottak napja környékén évente átlagosan hússzor hívják a tűzoltókat azért, mert a temetőkben mécsesek vagy koszorúk gyulladnak meg.

– mondta a katasztrófavédők szóvivője az Origónak.

Fotó: Pályi Zsófia

A szakember szerint a legtöbb tűz megelőzhető, ha a gyertyákat, mécseseket nem rakják olyan gyúlékony tárgyak közelébe, mint például a függöny vagy az asztalterítő.

A temetőkben pedig az a legfontosabb, hogy a mécseseket tartóba kell tenni, és eloltani, mielőtt otthagyjuk a sírt.

De a katasztrófavédők szerint hasonlóan veszélyesek az egyre divatosabb halloweeni töklámpások is. Ezeknek a közepén is gyertya van, ami szintén óriási tüzeket okozhat.

A mentők is a veszélyekre figyelmeztetnek

A mentősök a halottak napja előtt kiadott közleményükben azt írják,

Azt tanácsolják, hogy azok,

akik sötétedés után mennek ki a temetőbe, vigyenek magukkal zseblámpát.

Ilyenkor ugyanis sokan esnek el. Külön kiemelik, hogy a gyerekek nagy veszélyben vannak, mert egy meglazult sírkő könnyen ledőlhet, és halálos balesetet is okozhat.

Fotó: Pályi Zsófia

Azt is írják, hogy azok, akiknek valamilyen betegségük van, ne felejtsék otthon a gyógyszerüket

Az ünnepek alatt teljes létszámmal dolgoznak majd a mentősök, 1500 emberrel.

Sok a lopás

Ahogy rengeteg rendőr is lesz az utakon, illetve a temetők környékén. Honlapjukon azt írják, hogy fontos tudni, hogy a következő napokban jelentősen nő a forgalom bizonyos helyeken.

Hogy megkönnyítsék a helyzetet, a temetők közelében sok ideiglenes parkolóhelyet is kialakítottak. Azt azonban külön kérik, hogy ne megszokásból vezessenek a sofőrök.

Azt is írják,

azért is lesz sokkal több rendőr a temetők környékén, mert ilyenkor több a kocsifeltörés, zseblopás, viráglopás és a sírrongálás.

Azt tanácsolják, hogy azok, akik tömegközlekedéssel utaznak, használják a pályaudvari értékmegőrzőket, és a temetők környékén figyeljenek, mert ilyenkor sok a zsebtolvaj.

Ahogy arra is figyelmeztetnek, hogy senki se hagyja nyitva a kocsija ajtaját, és az ablakokat is húzzák fel, még akkor is, ha csak rövid időre szállnak ki.

A trükkös lopásokkal kapcsolatban azt tanácsolják, hogy mindenki legyen gyanakvóbb és tartózkodóbb, és ne hagyjon látható helyen semmilyen iratot és értéket a kocsiban.

A zseblopásokat általában az utcán, illetve buszokon, villamosokon követik el, ahogy írják, itt érdemes figyelni. A rendőrök szerint ilyenkor a pénzt, illetve a bankkártyát érdemes biztonságos, nem látható helyre tenni, például a kabát belső zsebébe.

A temetők többsége csütörtökig reggel hét órától este nyolcig lesz nyitva.

A Rákoskeresztúri új köztemető kivételével – ahová ingyen lehet behajtani - csütörtökig tilos autóval bemenni a temetők többségébe.

A mindenszentek és a halottak napja miatt nem tartanak temetést október 28-ától november 2-áig.