Egy idős nőt gyilkolt meg, hogy együtt maradjon szerelmével

Vágólapra másolva!
A 31 éves Zala megyei férfi élettársával rendszeresen veszekedett. A veszekedések fő oka az volt, hogy férfi nem dolgozott, így nem volt pénze. A nő ezért egy idő után elhagyta. A férfi ígéretet tett a nőnek, hogy pénzt szerez. Ez volt a feltététele annak, hogy visszaköltözzön hozzá. Csakhogy a pénzt rablásból szerezte, és egy idős nőt meg kellett hozzá ölnie.
Vágólapra másolva!

A férfi tavaly nyáron betört egy 68 éves nő házába, ahol

az ágyában alvó nőt egy ott talált vascsővel a fején legalább kétszer olyan erővel ütötte meg, hogy az asszony perceken belül meghalt.

Ezután átkutatta a házat, és 90.000 forintot vitt el.

A férfit élet életfogytig tartó fegyházra ítélték, azzal a megkötéssel, hogy legkorábban 27 év után szabadulhat.

Ezen felül a korábban kiszabott 2 éves felfüggesztettjét is le kell ülnie.

Az ítélet jogerős.