A kormány gondoskodik az idősekről

Vágólapra másolva!
A kormány gondoskodik az idősekről többek között a nyugdíjak vásárlóértékének növelésével, a nyugdíj-kiegészítéssel, a nyugdíjprémiummal, továbbá a nők negyven év munka utáni nyugdíjba vonulási lehetőségével - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A nyugdíjasokról történő kormányzati gondoskodás anyagi alapja a kiszámítható nyugdíj biztosítása. Az Orbán-kormány azt ígérte, hogy megőrzi a nyugdíjak vásárlóértékét, ám ezt még túl is teljesítette, hiszen az 10 százalékkal emelkedett az elmúlt években, 2010 óta pedig 23 százalékkal - tette hozzá az államtitkár.

Ha az infláció meghaladja a tervezett mértéket, akkor ki kell egészíteni a nyugdíjakat, ezt törvény garantálja. Emellett volt egy olyan vállalás is, hogy ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, akkor nyugdíjprémiumot kaphatnak a nyugdíjasok. Idén várhatóan mindkettőre sor kerül - mondta Novák Katalin.

A nők 40 év munka utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségével kapcsolatban az államtitkár azt emelte ki, hogy ez családpolitikai intézkedés, melynek célja, hogy a nagymamák unokáik mellett lehessenek. Eddig több mint 200 ezer magyar nő élt ezzel a lehetőséggel.

Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott arról beszélt: a kormány 2010 óta több olyan intézkedést hozott, amely jobbá teszi az idősek mindennapjait, ilyen például a rezsicsökkentés, amivel évente átlagosan 100 ezer forintot takaríthattak meg a nyugdíjasok, továbbá az alapvető élelmiszerek - sertés, baromfi, tojás, tej - áfájának csökkentése, aminek köszönhetően ugyanabból a pénzből többet vásárolhatnak az idősek, az Erzsébet program pedig a kedvezményes üdülési lehetőségeket bővítette.

A nyugdíjas szövetkezetekről szólva a miniszterelnöki megbízott elmondta: már minden megyében alakultak ilyenek, és az ott dolgozó nyugdíjasoknak kizárólag a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell befizetniük keresményük után.

Nyitrai Zsolt kiemelte: a kormány nem hagyja, hogy Magyarország bevándorló országgá váljon és erkölcsi, anyagi megbecsülésben részesíti az időseket, miközben az ellenzék tiszteletlenül, becsmérlően beszél róluk.