Kényszerleszállás Ferihegyen, kidurrant a repülő gumija

Vágólapra másolva!
Felszállás után nem sokkal kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító repülőgép péntek este Budapesten, a Liszt Ferenc-repülőtéren.
Vágólapra másolva!

Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője azt mondta: egy Boeing típusú utasszállító gép kerekén felszállás közben kidurrant a gumi. A gép ezután

egy darabig körözött a levegőben, majd biztonságosan landolt.

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az Origónak elmondta, a

Ryanair egyik Koppenhágába tartó gépéről

van szó.

A hivatásos tűzoltók biztosították a helyszínt. Az eset során nem sérült meg senki - közölte.