Megkötözött és megvert egy nőt, mert azt hitte, meglopta

Vágólapra másolva!
Az ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a férfit, aki Biatorbágyon kikötözött és megvert egy nőt, mert azt hitte, ellopta a pénzét.
Vágólapra másolva!

A nő és a férfi egy házban laktak Biatorbágyon. Augusztusban a férfi ház előtt parkoló autójából eltűnt több százezer forint.

Többször is veszekedtek a pénz miatt, mert a férfi szerint csak a nő lophatta azt el.

Szeptemberben megint összevesztek az eltűnt pénz miatt, a vita közben a férfi többször megütötte az nőt, később szétszakított egy lepedőt, és annak a darabjaival megkötözte a lábát és a kezét. A férfi megverte és követelte tőle, hogy árulja el, hova rejtette a pénzt.

Ököllel ütötte, ahol csak érte, majd azzal fenyegette meg, hogy leönti forró olajjal, de a nő mindent tagadott.

A férfi ezután kiment, és a kertben kezdte keresni a pénzt, ezt a nő kihasználta, telefonon fel tudta hívni a rendőröket, akik elfogták a támadót.

Az ügyészség javaslatára gyorsított eljárásban két hét múlva bíróság elé állították a férfit, védekezésre képtelen személy elleni önbíráskodás és könnyű testi sértés miatt. A bíróság 1 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélte, de a végrehajtást 3 év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet az ügyészség fellebbezése miatt nem jogerős.