Bosszúból támadtak rá két férfira a falunap után

Vágólapra másolva!
A főügyészség életveszélyt okozó és súlyos testi sértés, valamint csoportosan elkövetett garázdaság miatt emelt vádat egy magyar és három román férfival szemben.
Vágólapra másolva!

A 16, 17 és 25 éves román férfiak és a 21 éves magyar tavaly júliusban a csólyospálosi falunapokon szórakoztak, táncoltak és alkoholt ittak. A 16 éves odament egy közelben, a barátnőjével táncoló 21 éves forráskúti férfihez, és megfogta a nő derekát. A forráskúti férfi a vállával arrébb lökte, aki elment onnan.

Pár perc múlva visszajött a 25 éves férfival, aki ököllel nekiesett a barátnőjével táncoló férfinak, hóna alá fogta a fejét és ököllel ütötte.

A bántalmazott férfi 34 éves unokatestvére észrevette a verekedést és rokona segítségére sietett, de közben már a román férfiak édesanyja is próbálta szétválasztani a verekedőket. A forráskúti férfi állkapcsa eltört.

A verekedés után a forráskúti férfi és társasága úgy döntöttek, hogy hazamennek Bordányba. Az autóba nem fértek be mindannyian, ezért a 34 éves férfi és egy barátja egy bolt előtt várták meg, hogy visszajöjjön értük az autó. Ezalatt a három román férfi is eljött a falunapról, amikor hazaértek

a legidősebb felvetette, hogy bosszút kéne állniuk.

Visszaindultak a sportpályára, de útközben észrevették a hazafelé tartó társaságot, kifigyelték, hogy elmentek autóval, de ketten a bolt előtt maradtak.

A 17 és a 25 éves román férfi és a 21 éves magyar barátjuk elindultak a két férfi felé, közben egy virágágyásból kihúztak két fakarót.

A bordányi férfi észrevette a korábbi támadókat, és barátjával elindultak Forráskút felé, de a támadók utánuk futottak.

A 25 éves férfi utolérte az egyik lemaradó menekülőt, és nagy erővel fejbe vágta a karóval, ami kettétört. Utána a 34 éves féri után eredt, akit a kettétört karóval megütött a fején, a második próbálkozást hárította a bordányi férfi a kezével. Utána a román féri kirúgta a lábát, és az odaért 17 éves férfival megrugdosták a földön fekvő 34 éves férfit.

Az elsőre leütött férfit a románok magyar barátja is utolérte, és egy 140 centis fakaróval nagy erővel fejbe vágta.

Az ütéstől a férfi elájult, de a támadó még egyszer belerúgott a fejébe.

Ha ez nem lett volna még elég, a 25 éves férfi is odament az eszméletlenhez és pofonvágta. Ezután a támadók elmenekültek a helyszínről. Az eszméletét elvesztő férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, több helyen eltört a koponyája és több, kisgócú vérzéses zúzódás keletkezett az agyállományában. A mentőket a 34 éves férfi hívta ki.

A fakaróval támadó két férfinak életveszélyt okozó testi sértés miatt, ezen felül a 25 éves román férfinak súlyos testi sértés és csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság miatt is felelnie kell. A fiatalkorú vádlottakkal szemben a főügyészség súlyos testi sértés és minősített garázdaság, a falunapon dulakodó másik társaság két tagjával szemben minősített garázdaság miatt emelt vádat.