Sok panelban korábban kérték a fűtést

fűtés, hőfokszabályzó, hőmennyiségmérő,  radiátor, távfűtés
Schwáb Richárdné közös képviselő beállítja a kívánt hőfokot lakásának egyik radiátorán a hőszabályozóval a Főtáv ÖKOPlusz program keretében korszerűsített egyik épületben Budapesten, az I. kerület Attila u. 25. szám alatt. A radiátor baloldalán a távolból is leolvasható hőmennyiségmérő.
Vágólapra másolva!
A szeptemberi hűvös idő miatt 1250 budapesti távfűtéses épületben kérték, hogy hamarább kapcsolják be a fűtést.
Vágólapra másolva!

A Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. közölte, idén tavalyhoz képest több olyan épület van, ahol a megállapodásban szereplő dátumhoz képest

korábban kérték a fűtés elindítását.

Azokkal együtt, akik már korábban kérték a fűtés bekapcsolását, 2800 távfűtéses épületben van fűtés a fővárosban, ami 190 ezer lakást jelent a Főtáv által ellátott 240 ezerből.

Illusztráció Forrás: MTI/Kovács Attila

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal közölte: Magyarországon 95 településen 650 ezer távfűtéses lakás van, 89 távhőszolgáltató és 64 önálló távhőtermelő működik.