Csökken a munkanélküliek száma Magyarországon

Pesszimisták a munkaadók: -4%-on a Manpower munkaerőpiaci indexe
Vágólapra másolva!
Újabb rekordot döntött a foglalkoztatottak száma: 735 ezerrel több embernek van munkája Magyarországon, mint a 2010-es kormányváltáskor. A foglalkoztatási ráta pedig a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a statisztikai hivatal június-augusztusi adatai szerint – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel szerdán.
Vágólapra másolva!

Ugyanezen időszak alatt a munkanélküliségi ráta 11,5 százalékról 4,2 százalékra esett vissza, 27 éve nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség ebben az időszakban. A kormány foglalkoztatáspolitikájának sikerességét a munkaerő-piaci adatok is igazolják, a hatéves bérmegállapodás és adócsökkentési program újabb lendületet adhat a munkaerőpiacnak, egyfelől tovább ösztönözve a munkavállalási hajlandóságot, másfelől csökkentve a magyar munkaerő elvándorlását.

A hatéves bérmegállapodás és adócsökkentési program is ösztönzi a munkavállalókat Forrás: MTI

A 2017. június-augusztusi időszakban 4 millió 444 ezer főre emelkedett a foglalkoztatottak száma. A hazai elsődleges munkaerőpiacon továbbra is közel 100 ezer fős növekedés következett be, miközben a közfoglalkoztatottak száma 40 ezer fővel mérséklődött, és a külföldön dolgozók száma is csökkent éves alapon. A munkanélküliségi ráta a 15-24 éves korosztályban éves alapon 1,4 százalékponttal 11,4 százalékra mérséklődött, ami az európai átlagnál számottevően kedvezőbb érték. A pozitív folyamatokban szerepet játszottak a Munkahelyvédelmi akció 25 év alatti fiatalok elhelyezkedésének támogatását szolgáló intézkedései is.

Ugyanakkor figyelembe kell venni azt is, hogy bár 700 ezer fős munkaerőtartalékkal rendelkezünk, de egyre kevesebb a szakképzett, aktívan bevonható potenciális munkavállaló

és kezdi elérni a csúcsát a foglalkoztatottság a munkaerő jelenlegi képzettségi szintjén. A foglalkoztatottak száma a mezőgazdaság kivételével minden piaci ágazatban bővülést mutatott 2017. II. negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Augusztus végén összesen 91,5 ezer bejelentett munkahely maradt betöltetlen, ami csökkenés az előző havi 94,5 ezres adathoz képest.

Ezért nagyobb hangsúlyt kell fektetni az oktatás fejlesztésére és a leszakadó rétegek oktatásba minden áron való bevonására, hogy a magyar gazdaság felzárkózzon a fejlett európai gazdaságok foglalkoztatási szintjéhez.

A Takarékban előrejelzése a foglalkoztatottak és a munkanélküliek számáról 2018 júniusáig. Forrás: KSH

Nemzetközi összehasonlításban Magyarország továbbra is a negyedik legalacsonyabb munkanélküliségű országa az Európai Uniónak,

a hazainál csak Csehországban, Németországban és Máltán volt alacsonyabb a munkanélküliség szintje az év hetedik hónapjában. A kormány kezdeményezésére megkötött hatéves bérmegállapodás, amely a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelését, illetve ezzel párhuzamosan a munkaadói adóterhek érdemi mérséklését tartalmazza, ösztönözve a vállalatok hatékonyságjavító törekvéseit, hozzájárul ahhoz, hogy tovább emelkedhessen a magas hozzáadott értéket előállítani képes munkakörökben foglalkoztatottak száma. Így a megállapodás hatására – a kedvező munkaerő-piaci folyamatok fennmaradása mellett – az NGM a gazdasági növekedés további élénkülésére számít.

A KSH és a Takarékbank előrejelzése a munkanélküliségi és a foglalkoztatottsági ráta alakulásáról 2018 júniusáig. Forrás: KSH

A foglalkoztatottak száma a nyár végéig valószínűleg már nem éri el a 4,5 millió főt, erre 2018 nyaráig várnunk kell. Várhatóan tovább csökken a munkanélküliek száma, idén a nyár végére 4 százalék alá csökken némileg a ráta, míg éves átlagban 4,2 százalék lehet az arány. Ez 2018-ban átlagosan 3,8 százalékig süllyedhet. A képzett munkavállalók hiánya lassíthatja a bővülést, de ez egyben a termelékenység és a hatékonyság fokozását illetve a munkaerőt kiváltó beruházások felfuttatását kényszeríti ki a vállalkozásoknál, ami támogatja mind a bérek, mind a GDP erőteljesebb bővülését.