Nigel Farage Orbán Viktort dicséri

Vágólapra másolva!
Saját közösségi oldalán posztolt a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció kapcsán Nigel Farage, brit politikus. A világ által a Brexit-kampányban megismert európai parlamenti képviselő azt írta Orbán Viktorról, hogy végre egy vezető, aki a nemzetéért cselekszik. De odaszúrt Brüsszelnek is, amelynek szerinte biztosan nem fog tetszeni a magyar miniszterelnök lépése.
Vágólapra másolva!

A 888 szúrta ki, hogy Nigel Farage a Facebook-oldalán emlékezett meg a hamarosan kezdődő magyar nemzeti konzultációról, amely a Soros-tervről szól majd. A brit európai parlamenti (EP) képviselő - akit a világ a UKIP párt elnökeként ismerhetett meg a Brexit-kampányban - rövid kommentárjában megdicsérte Orbán Viktor kormányfőt, aki

Farage egyúttal odaszúrt Brüsszelnek is, amelynek a megítélése szerint mindez biztosan nem nyeri majd el a tetszését. A politikus egy cikket is megosztott, amelyben a Soros-tervvel összefüggésben azt írják, hogy Magyarország ellenállt az Európai Unió migránskvótájának, mert az ország vezetése úgy véli, hogy a betelepítés egy olyan kérdés, amely az EU helyett a nemzetállamok hatáskörébe tartozik.

A Daily Telegraph által 2013-ban a legbefolyásosabb brit politikusok közé választott Farage legutóbb áprilisban állt ki Magyarország és a magyar kormány mellett, amikor egy felszólalásában úgy fogalmazott, hogy más országok EP-képviselői csak beleszólnak a magyar emberek életébe, az ő szemükben Orbán egy bűnös, akinek soha nem fognak megbocsátani.

„Nemcsak azért, mert Soros György propagandagépezete ellen küzd, hanem mert nem hajlandó elfogadni a Merkel-féle migránskvótát sem.”

A 888 emlékeztetett rá, hogy az októberben rajtoló nemzeti konzultáció hét kérdésben kéri ki a magyarok véleményét a Soros-tervről. Ezek érintik majd az egymillió bevándorló betelepítésére és a határzár lebontására tett javaslatokat, illetve szó lesz arról az ötletről is, amely 9 millió forinttal támogatná mindegy egyes migráns integrációját.