Előzetesben a korrupt felszámolóbiztos

Vágólapra másolva!
Korrupcióval gyanúsított felszámolóbiztos ellen indult eljárás Szegeden. A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, amiért pénzt fogadott el egy felszámolásra szánt cég ügyvezetőjétől.
Vágólapra másolva!

Pénzt kért egy felszámolóbiztos Szegeden azért, hogy a rábízott cég vagyontárgyainak eladását befolyásolja - tájékoztatta az MTI-t a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője, Serfőző Katalin.

A szóvivő azt is elmondta, hogy a felszámolóbiztost üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásával, és befolyással üzérkedés vétségével gyanúsítják.

A gyanú szerint a felszámolóbiztos 2014-2015-ben egy Csongrád megyei cég felszámolása során,

a biztos segítséget ígért a felszámolás alatt álló vállalkozás ügyvezetőjének, hogy a cég telephelye és vagyontárgyai az érdekkörébe tartozó másik cég tulajdonába kerüljenek a felszámolási eljárás során.

Összesen mintegy 20 millió forintot kért és kapott az ügyvezetőtől ezért.

A cég megnyerte a pályázatot, ám végül a vagyontárgyak nem lettek a vállalkozásé.

A Szegedi Járásbíróság egy hónapra elrendelte a biztos előzetes letartóztatását.