Hárman támadtak rá a 81 éves asszonyra Göncruszkán

Vágólapra másolva!
Újabb gyanúsítottat vett őrizetbe a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a göncruszkai támadással kapcsolatban, ahol egy 81 éves nőt bántalmaztak az otthonában.
Vágólapra másolva!

Szeptember 16-án saját otthonában többen bántalmaztak egy81 éves asszonyt, akitől több értékét el is loptak. Szeptember 18-án bűnügyi őrizetbe vettek két novajidrányi férfit, akiknek a bíróság elrendelte előzetes letartóztatsukat- írja a police.hu.

A nyomozás során a rendőrök kiderítették, hogy egy 29 éves novajidrányi férfi is részt vett a támadásban. Őt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozóival közösen fogták el a Bükk Bevetési Alosztály munkakatársai.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai felvételt készítettek az elfogásról

Bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatására. Ezt a bíróság szeptember 24-én el is rendelte.